Aktuális

Havi 4,5 milliót keres az általános iskolai tanárnőből lett szexoktató – 18+ fotók

Bors

Létrehozva: 2021.07.05.

Dollártízezrekért segít OnlyFans-modelleknek a volt tanárnéni.

Forrás: Instagram

Eva Wild 13 évig egy amerikai általános iskolában dolgozott: 6 és 10 év közötti gyerekeket tanított. Mindig is élvezte a tanárságot, büszke volt a munkájára. Mégis úgy döntött, hogy kipróbál valami újat.

Miközben férje, Paul ingatlanbizniszbe fogott, Eva nővére azt javasolta: némi pluszpénzért adjon el magáról szexi fotókat.

Először azt gondoltam, ez idegen tőlem, de minél inkább belegondoltam, úgy voltam vele, ez működhet

– mondta a volt tanárnő.

Kezdetben nem sok pénzt keresett, 2019 júliusában viszont egy promóter javasolta neki: regisztráljon az OnlyFans-re. Az első hónapban még csak 50 dollár folyt be, cserébe rengeteg tapasztalatot gyűjtött társaitól. Ekkor még tanított, ezért nem mutatta meg az arcát.

Amikor már havi 2000 dollár érkezett a számlájára a korhatáros tartalmaknak hála, elgondolkodott a komolyabb folytatáson.

A járvány kitörésekor pedig nem tudott egyszerre karrierjére és két, 11 és 13 éves gyermekére koncentrálni, ezért úgy döntött: otthagyja tanári állását és csak az OnlyFans-oldalával fog foglalkozni.

A nő nemcsak magát mutatta meg, hanem tanácsadásba fogott, hogy segítsen a kezdő modelleknek. Ez annyira sikeres lett, hogy mentorával coaching programot hoztak létre a jelentkezőknek.

Megtanítom őket arra, hogy kerüljenek be a legprofibb 1%-ba, és hogyan dobják piacra magukat

– mesélte Eva, aki ugyan napi tíz órát dolgozik, cserébe havi 15 ezer dollárt (4,5 millió forintot) keres és 75 modellt oktat, miközben gyermekeit is támogatja.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145088_auto_resized.jpg
origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713602414
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon megalázó, ami a Házasság első látásra adásában történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146103_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713602414
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144693_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713602414
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713602414
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713602414
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban