Egy zavarodott, vérrel borított nőhöz riasztották a rendőröket még április elsején: az asszony egy fél pár kesztyűt viselt, jobb kezén vágás, és egy zsebkés volt nála. Azt állította: megtámadták és áthajították egy üvegajtón - innen a sok vér. Amikor azonban a járőr mentőt szeretett volna hívni hozzá, hirtelen ellenséges lett.
A Nyugat-Virginiában élő, 41 éves Roena Cheryl Millst (aki ekkor még hamis nevet adott meg a zsaruknak) végül bevitték a rendőrőrsre, ahol kiderült: drog van nála. Hamarosan azonban jóval komolyabb vádakkal kellett szembenéznie - néhány órával később ugyanis előkerült a 29 éves Bo White holtteste. A férfit lefejezték. A helyszínen talált bizonyítékok egyértelművé tették: Mills a tettes.
A vérrel borított nő már akkor igen zavarodottan és gyanúsan viselkedett, amikor bevitték a zsaruk. Az őt szállító rendőrtiszt vallomásából kiderül, a kocsiban azt kiabálta: “Vissza kell vinnetek! Engedjetek a fejeimhez!” A rendőrök ekkor persze még nem értették, miről is van szó, White lefejezett holttestére ugyanis még nem bukkantak rá a hatóságok. A fej egyébként nem messze onnan került elő, ahol Millst őrizetbe vették.
A nő egyébként az egész kihallgatása alatt a távolba révedt, mintha valaki mással beszélgetne - írja a Meaww oldala. El is rendelték az elmeorvosi vizsgálatot, hogy kiderítsék, egyáltalán bíróság elé állítható-e.
Mills ellen először hirtelen felindulásból elkövetett emberölés volt a vád - mivel nem volt még tisztázott, milyen kapcsolata is volt az áldozattal, és mi is lehetett a gyilkosság indítéka. Június folyamán ezt előre megfontolt gyilkosságra súlyosbították. Kiderült ugyanis, hogy a nő az áldozat apjával járt, ám a végzetes napon úgy döntött, inkább az áldozattal megy haza. Az elcsábított fiút kirabolta és végzett vele.
Roena Cheryl Mills hamarosan bíróság elé áll: ügyét szeptemberben kezdik tárgyalni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.