Aktuális

Elvesztette az édesapját és a munkáját is – december 24-én busásan kárpótolta a sors

Bors

Létrehozva: 2020.12.27.

December 24-én hatalmas összeg ütötte a markát egy amerikai férfinak, akinek az elmúlt hónapok igen sanyarúan teltek: kaparós sorsjegyével negyedmillió dollárt nyert.

Forrás: Getty Images

Az Észak-Karolinában élő Joe Camp december 24-én megvette a benzinkúton a szokásos sorsjegyét, majd amikor lekaparta, kis híján sokkot kapott – ugyanis 250 ezer dollárt, azaz több mint 74 millió forintot nyert.

Ráadásul a nagy pénzt egy kisebb nyeremény hozta meg: az első szelvény ugyanis nyerő volt, ezért vett egy másodikat – itt jött elő a hatalmas összeg.

Kárpótlás a sorstól?

Camp 20 évet töltött óvodai pedagógusként, de szeptemberben elbocsátották, és helyette egy autókereskedésben kellett munkát találnia.  

– 20 évig voltam óvodai pedagógus, de szeptember 6-án elbocsátottak. Egy hónappal azután apám elhunyt – mesélte a férfi, aki mellett mindvégig ott állt a családja és barátai.

Joe Camp elárulta: a nyereményből a családját és elsősorban a lányát fogja támogatni jövőbeni tanulmányaiban. 

(Via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134824_auto_resized.jpg
origo.hu

New Yorkban is telt ház előtt mutatták be a Most vagy soha! filmet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713270010
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133727_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Még ma menj el tankolni, megint drágább lesz az üzemanyag

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133074_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17126662_auto_resized.jpg
vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713270010
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132913_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában