Egy gyógyulás útjára lépett nimfomániás nő őszinte vallomása óriási média szenzáció lett a tengerentúlon.
A most 35 éves Erica Garza közelmúltban megjelent: “Elindulás, avagy egy nő utazása a szex- és pornófüggőségen keresztül” című memoár kötetében leírja eddigi életét, szexfüggőségének okait és, hogy hogyan tudott ettől a betegségétől megszabadulni - számolt be róla a DailyMail.
A nő 12 éves korában lett pornó függő, miután csúfolták az iskolában. Először könnyedebb, majd egyre keményebb szexfilmeket nézett, gyakran egész nap.
A 20-as éveiben hetente négyszer ment partikra férfiakkal ismerkedni. Férfiként beszélt a férfiakkal, lazának szeretett volna látszani azzal, hogy könnyedén pornó filmeket mutatott nekik. Ugyanakkor érezte a szeretet hiányát, a szex összetörte, értéktelennek, használtnak gondolta magát.
Többször járt jegyben, de korábban szakított szerelmeivel, mert nem tudott uralkodni magán. Egyik komoly kapcsolata elszerette volna vinni a "szex- és szerelemfüggők anonim klubjába", ahol csoport terápián keresztül szakemberek foglalkoznak a függő betegségben szenvedőkkel. Ám szakított a jegyesével, majd rövid idő alatt több pasival jött össze.
Egy másik alkalommal pedig a vakációjuk alatt csalta meg párját egy kolumbiai férfival és egy francia pincérrel is. Egyszerűen nem bírt magával.
Erica Garza végül túllépett a húsz évig tartó beteges függőségén, amikor Bali szigetére utazott nyaralni és ott találkozott jövendőbeli férjével, gyermeke apjával, a 39 éves applikációs tervező Willow Neilsonnal. Azóta egy családot alkotnak, férje mindenben támogatja. A nő boldogságát az önéletrajzi könyvének erkölcsi és anyagi sikere teheti teljessé.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.