Egy nő miatt kattant rá hobbijára Erdei Zsolt – sosem akart profi lenni

Viszonylag későn, 19 évesen ismerkedett meg a horgászattal. A legtöbben ilyenkor hagyják abba, mert inkább buliznak, csajoznak…

Velem épp egy lány kedveltette meg a pecát. Tahitótfalun együtt élt testvérével és sógorával. Utóbbi nagy horgász volt, és lecsábított engem a Duna-partra márnázni. Rengeteget fogtunk, így azonnal rabjává váltam a horgászatnak.

Innentől kezdve mindig a vízparton randiztak?

Dehogy. A barátnőm sosem jött velem. Ez férfiprogram volt.

A mai napig az?

Igen. Bevallom, nem szeretek a párommal, gyerekeimmel együtt horgászni. Az számomra nem kikapcsolódás, hogy állandóan figyelem a kölyköket, nehogy bajuk essen a vízparton. Kötözöm a szereléküket, csali-zom, bedobok. Egy perc sem jut magamra. Ne értsen félre, imádok velük lenni, de pecázni azért járok, hogy picit kizökkenjek a nyüzsiből. Éppen ezért leggyakrabban egyedül lógatom a botot.

Magányos farkas típus?

Nagyon szeretek emberek között lenni, de néha jó egy picit elvonulni. Ha barátokkal megyek pecázni, az nem csak a horgászatról szól, inkább dumálunk, sörözünk, egy nagy buli az egész. Az is nagyszerű, de igazán kikapcsolódni csak akkor tudok, ha egyedül ücsörgök a természetben.

Mégis sok barátot köszönhet a horgászatnak…

Érdekes, de többet, mint az ökölvívásnak. Mindig nagyon kedvesek, segítőkészek voltak velem. És nemcsak a hozzám hasonló hobbipecások, hanem olyan világbajnokok is, mint Nagy Attila vagy Walter Tamás. Minden trükköt megmutattak nekem: elmagyarázták, hogyan kössek, mivel csalizzak, hol, milyen módszerekkel lehetek eredményes. Nekik köszönhetően remek fogásokkal büszkélkedhetek. Többször előfordult már, hogy többet fogtam, mint ők.

Ezen felbuzdulva sosem fordult meg a fejében, hogy ebben a sportágban is világbajnoki babérokra tör?

Nem. Egyrészt nem vagyok elég jó. Másrészt pedig nekem ez a hobbim, egyfajta szerelmem. A versenyhorgászat pont a sportág szépségét öli ki az emberből. Látom a profikat, ahogy belefáradnak ebbe az egészbe. Imádnak pecázni, de nem tudnak kikapcsolódni, mert folyton azon pörögnek, hogy egy adott idő alatt minél több halat fogjanak. Amúgy is stresszes világban élünk, nekem nem hiányzik, hogy még a vízparton is idegeskedjek.

Ön is népszerűsíti itthon a sportágat. A többi nagykövettel néha összejár?

Igen. Besenyei Péterrel például a spanyolországi Ebro folyón is harcsáztunk együtt.

Néhány héttel ezelőtt ő adott interjút a Borsnak, de ezt nem említette…

Persze hogy nem. Én sem büszkélkednék azzal, hogy levertek.

Ezek szerint ön fogta a nagyobbat?

Ki más? Az ő 64 kilós harcsája valósággal eltörpült az én 71 kilogrammosomhoz képest.

Ez volt a legnagyobb hala?

Igen. De több 20 kiló körüli pontyot is fogtam már.

Azokat Magyarországon?

Igen. Legtöbbször itthon pecázok. Imádom a vadvizeinket, mert rendkívül változatos a halállomány. Sosem tudod, épp mi akad a horgodra.

Visszadobja a halat?

Legtöbbször igen, csak azt teszem el, amit el is fogyasztok. Nagyon szeretek pergetni, karácsony közeledtével pedig kijárok süllőzni. Az ünnepi menüben rendszeresen szerepel a fogasfilé.