Aktuális

Egy ifjú zseni: Szumórobotot tervez a 11 éves magyar fiú

Bors

Létrehozva: 2021.02.09.

A kecskeméti Bányai Júlia Gimnáziumban sok tanuló már most robotikával foglalkozik. 2019-ben részt vettek egy többfordulós nemzetközi szumórobot-programozó és versenyeztető bajnokságon, ahol a végén még Pekingbe is eljutottak a gyerekek, ahol a világbajnokság 5-6. helyezését érték el egyedüli magyar csapatként.

Van aki játszik szabadidejében, van aki robotokat programoz. Ilyen a 6. osztályos kecskeméti Komáromi Zsombor is, aki már 7 éves korában is érdeklődött a számítógép és a programozás iránt, majd családja és iskolája, a Bányai Júlia Gimnázium támogatásával lehetősége lett rá, hogy felkészítő tanáraival és két csapattársával, Bíró Richárddal és Balla Gézával részt vegyenek a Lengyelországban megrendezett RoboRAVE nemzetközi robotika versenyén Gdansk-ban. Itt az első helyen végeztek, ezzel elnyerték az indulás jogát a Kínában megrendezett világversenyre, ahol kategóriájukban egyedüli magyar indulók voltak, a csapatuk neve Robo-Rombolók volt, írja a Metropol.

3D-s nyomtatóval készítettek rámpát a robotnak

– A verseny előtt szakkörökre jártunk, ahol megépítettük a robotot, és mi is programoztuk be. Közvetlen a világbajnokság előtt többször leteszteltük, akkor derült ki, hogy a tömege miatt az elejére 3D nyomtatóval rámpát kell készíteni. Ugyanis a versenyeken figyelembe veszik a robotok nagyságát, nem lehetett egy adott színű, például fehér a rámpa. A programozás volt az én feladatom, nekem figyelnem kellett például, hogy 3 másodpercet bele kell kódolni a programba, mielőtt bármi elindulna - mondta el a fiú a Metropolnak.

Addig repülőn sem ült még, most már emeletesen is

Sokan még csak álmodni sem tudnak olyan helyekről, ahova eljuttatta a tudása a fiatal fiút.

– Kínában nagyon sok újdonságot és érdekességet láttunk, de a kedvencem a Nagy Fal és a találkozás a kínai ”sárkánnyal„ volt, persze még a járványidőszak előtt. Kipróbáltuk a kínai taxit is, ami nem is autó, hanem riksa volt - mesélte mosolyogva Zsombor. Hozzátette:

– Én repülőn is akkor ültem először, ami szintén hatalmas élmény volt, különösen hogy emeletes repülőn is utaztunk.

Komáromi Zsombor példája megmutatja, hogy nem számít, mennyi idős az ember, hogyha valami igazán érdekli és kemény munkát fektet bele, szó szerint bárhova eljuthat.

A járvány miatt most elmaradnak a versenyek

A világversenyen 2019 augusztusában érték az eredményt a fiúk, a tavalyi évben azonban nem tudtak felkészülni újabb kihívásokra, mert a pandémia miatt nehezen juthattak volna el más országba, valamint kevesebb lehetőségük volt itthon is megmérettetéseken részt venni. Zsombor azonban továbbra is továbbra is aktív résztvevője a robotika szakköröknek, és amint módjában áll egyénileg is megszeretné mérettetni magát a robotok és az informatika területén.

A fiú szabadidejében két kedvenc tantárgyát az informatikát és az angolt ötvözi, ugyanis kedvenc sorozatait angol nyelven nézi, valamint barátaival rendszeresen játszik különböző számítógépes játékokat, amelyekhez ráadásul már egyéni ötleteket és „csaló kódokat” készítenek közösen. De nagyon érdekli a videózás és a streamelés is, a jövőben szeretne ezekkel foglalkozni.

A szumórobot küzd, más robot akadálypályákat teljesít

A robotprogramozó versenyeknek különböző kategóriái vannak, a „szumórobotok” ki akarják szorítani az ellenfél csapat által készített és programozott gépet a pályáról, de vannak olyan szerkezetek, amelyeknek különböző akadálypályákat és feladatokat kell teljesíteniük. Ezeken a versenyeken nem csak a programozás, hanem a tervezés és az összeszerelés is a gyerekek dolga, írja a Metropol.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713545113
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144653_auto_resized.png
metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713545113
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713545113
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713545113
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot