Az ausztrál influencer, Nadia Bokody gondolt egyet, és egy teljes hónapig félretette az alkoholt. Azelőtt sem ivott valami sokat, de elfogyasztotta, ami jól esett neki.
– Megbeszéltem a kedvesemmel, Ky-jal, hogy csinálunk egy 30 napos tisztítókúrát, ami során mellőzzük az alkoholt – mondta Nadia.
A végeredmény döbbenetes lett: a nő mind fizikailag, mind mentálisan sokkal jobban érezte magát.
– Már az első nap reggelén tisztább fejjel ébredtem, jóval nagyobb lendülettel vágtam bele a teendőimbe. Fizikailag egyre inkább topon voltam, s bár két hét után eszembe jutott, hogy milyen lenne legurítani egy pohárral, mégis erőt vettem magamon – magyarázta.
A kísérlet során több kilót is leadott magáról a harminc nap alatt, és a második, harmadik héttől már nem is gondolt az italra.
– Igaz, egyszer kipróbáltam egy pohár alkaholmentes bort, de semmi értelme nem volt – vallotta be Nadia, aki hozzátette: később elment a barátnőivel egy bárba is, ahol a lányok bedobtak ezt-azt, ő viszont nem fogyasztott alkoholos italt.
Egészen más a bőröm is, érzem, sokkal jobb a szervezetem vitalitása.
– tette hozzá a nő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.