Aktuális

Dubajban is kelendőek a magyar férfi prostik

ND

Létrehozva: 2017.11.08.

Nyers őszinteséggel rántja le a leplet Domszky László író a testüket áruba bocsátó férfiak világáról. Veszélyes, erőszakkal és perverzióval teli élet ez – magyar férfi prostik vallanak a rideg valóságról.

Férfiműszak címmel ma­gyar férfi prostikról írt könyvet Domszky László, aki interjúi során döbbenetes történetekkel találkozott, egyben megpróbálta feltárni az okokat is: ho­gyan sodródik egy fiatalember erre az ingoványos terepre? Domsz­ky szerint a külföldön élőkkel, valamint az utcán, aluljárókban kínálkozókkal egybevetve a több ezer főt is elérheti a magyar férfi prostik száma.

Százezer egy légyottért

Az exkluzívnak számító férfi prostik egyetlen légyottal százezres nagyságrendű összegeket is megkereshetnek Svájcban, Franciaországban vagy Dubajban, ezzel szemben itthon gyakran ötezer forintért megvásárolt tárgyként kezelik őket a kuncsaftjaik. – Egy férfi prostituált élete semmiben sem tér el az örömlányokétól – mondta lapunknak a szerző. – Az igényesebb escortok számára fontos az ápoltság és az egészség. A könyvemben szereplő escortok ki­emelték, hogy óvszer nélkül nem vállalkoznak aktusra.

Aberrált kliensek

Az író által megkérdezett férfiak egyöntetűen a pénzt nevezték meg fő motivációnak.

– Jellemzően rendezetlen családi körülmények közül érkező fiatalok ők. Elmondásuk szerint a melegek közt megfigyelhető tendencia, hogy az idősebb korosztály szívesen ajánlgat pénzt a különböző társkeresőkön a fiataloknak szexért, társaságért cserébe. Ahogy egy alanyom fogalmazott: „A lényeg, hogy a végén a pénz úgyis az erszényben landol.”

Giliszták a talp alatt

A pénz viszont nem aranytálcán érkezik, olykor a legmeredekebb úton keresztül jut el abba a bizonyos erszénybe.

– Az egyik alanyom elmesélt egy dubaji esetet. A megrendelő hetvenezer forintnak megfelelő összeget fizetett a srácnak, neki pedig az volt a feladata, hogy gilisztákon taposson, míg a kliens négykézláb, a földön kúszva, közelről figyelve őt izgatta magát, élvezésig. Az eset nagyjából húsz percig tartott, majd az ügyfél távozott.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26450_resized.jpg?avcount=1711653314
origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089354_auto_resized.jpg
ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711653314
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17081826_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711653314
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091871_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Bejelentést tett Király Viktor, holnaptól így fog élni

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei