Dózsa György úti gázolás: szívbetegségre hivatkozik M. Richárd

Szürke melegítőben jelent meg a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, mint első rendű vádlott M. Richárd, akinek egy korábbi garázdasági ügyét is összevonták a halálos kimenetelű Dózsa György úti tragédiával. Mint ismert: M. Richárd jogosítvány nélkül, 135 kilométer per órás sebességgel hajtott Budapesten a Dózsa György úton a Kassák Lajos utcai kereszteződés felé, 2017. május 15-én. Egy 47 éves férfi Citroënnel szabálytalanul, kis ívben bekanyarodott M. Richárd Mercédesze elé úgy, hogy nem adta meg neki az elsőbbséget.

© Bors

A két kocsi nagy erővel összeütközött és a buszmegállóba csapódtak, ahol elsodortak több várakozót. A Citroënből kirepült a 23 éves M. Dávid és szörnyethalt, a másik utas a kórházban hunyt el. A baleset mindkét sofőrjét halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolják, hiszen a tragédia elkerülhető lett volna, ha az M. Richárd elé bekanyarodó Citroën vezetője nem vágja le a kanyart, illetve ha M. Richárd nem hajt ekkora sebességgel.

M. a tegnapi előkészítő ülésen vallomást tett, bocsánatot kért, de csak részben ismerte el a bűnösségét a másik vádpontban, egy 2015-ös testi sértésben. – Őszintén sajnálom a sérülteket és az elhunytakat, semmi szándékosság nem volt bennem, ez a baleset mindenki számára egy tragédia – mondta a bírónak.

© Bors

A vádirattal nagyjából egyetértett, kivéve, hogy nagy sebességgel haladt volna a baleset előtt, azt állította, csak az előzésnél gyorsított, és amikor meglátta az elé kanyarodó autót, azért nem fékezett, hogy elkerülje a balesetet. A Citroën sofőrje sem ismerte be a bűnösségét. Az ügyész 7 év, 7 hónap börtönbüntetést kért M. Richárdra, a másik sofőrnek pedig 2 év fogházat. Mivel egyikük sem vallotta magát minden vádpontban bűnösnek, a bíróság le fogja folytatni a bizonyítási eljárást.

Ezután a férfi védője arról beszélt, hogy M. Richárdnál már 2017 elején diagnosztizáltak szívbetegséget, ezért kéri, hogy engedjék ki a letartóztatásból, mert az állapota egyre rosszabb és börtönkörülmények mellett nem tudják megműteni. Az pedig életmentő lenne számára. Ugyanakkor az ügyész számára új fejlemény volt, hogy a férfi közvetlen életveszélyben lenne. A bíró egy kardiológus szakvéleményét kérte az ügyben, addig azonban M. Richárd letartóztatásban marad.

A Bors beszélt a 23 éves áldozat édesapjával, aki végighallgatta a tárgyalást, M. József azt mondta soha nem fog megbocsátani a gázolónak.

– Két család élete ment tönkre és ezen már semmi nem tud változtatni. A 7 év az túl kevés lett volna a két emberéletért, ezért várjuk a tárgyalás folytatását. Bízunk abban, hogy szigorúbb büntetést kap majd - szögezte le az édesapa.

9 mennyei zserbó karácsonyra – a klasszikustól a pohárkrémig

@borsonline

Elindult a Bors #dellatanc kihívása 💃 Töltsd fel a saját #dellatanc videódat a borsonline.hu-ra és nyerj Samsung fülhallgatót! #bors #reklam #nekedbe

♬ eredeti hang - Bors