Aktuális

Csehországban folytatódik a járványhelyzet mérsékelt javulása

MTI

Létrehozva: 2020.11.20.

Csehországban csütörtökön 6471 új igazolt koronavírus-fertőzést mutattak ki a laboratóriumi vizsgálatok, amely 1402-vel kevesebb, mint egy hete volt, de ezen a héten ez a legmagasabb napi szám - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján pénteken reggel közölt adatokból.

Az új igazolt fertőzések napi száma két hete csökkenő tendenciát mutat. Míg október végén, november elején a napi esetszám 15 ezer körül mozgott, ezen a héten 4-6 ezer között volt. Tény azonban, hogy kevesebb a tesztelés is. Míg korábban napi 40-45 ezer tesztet végeztek, jelenleg ez a szám 30 ezer körül mozog. A pozitív eredményt kimutató tesztek aránya a héten 25 százalék alá esett vissza.

Csehországban jelenleg 95 501 az aktív fertőzöttek száma, a kórházakban kezelt betegeké 6555-re csökkent. A súlyosnak minősített esetek száma ezer alá esett vissza. Az elhalálozások száma a korábbinál lassabban, de tovább növekszik. Csütörtökön 59-en haltak meg, és ezzel a járvány áldozatainak száma 3353-ra emelkedett.

A kormány pénteki rendkívüli ülésén várhatóan hivatalosan is meghosszabbítja a szükségállapotot december 12-ig, de egyes óvintézkedések szigorát enyhíteni fogja.

Jan Blatny egészségügyi miniszter valószínűnek nevezte, hogy jövő szerdán az általános iskolák további osztályainak tanulói térhetnének vissza az iskolapadokba. Jelenleg csak az elsősök és a másodikosok járnak iskolába. Az éjjeli kijárási tilalom 21 óra helyett 23 órakor lépne életbe. A köztereken pedig az eddigi két személy helyett már hatan lehetnének együtt.

Andrej Babis kormányfő a szükségállapot meghosszabbításáról folytatott parlamenti vitában csütörtökön azt mondta, hogy a helyzet javulása a megszorító óvintézkedések következménye. A kormányfő ugyanakkor óva intett mindenkit, hogy azt higgye "most márt minden mögöttünk van".

"Még nincs minden mögöttünk. A veszély nem múlt el"

- hangsúlyozta Babis, és a karácsonyi ünnepek nyugalma érdekében arra szólított fel mindenkit, hogy továbbra is tartsa be az óvintézkedéseket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085934_auto_resized.png
origo.hu

A legkeletibb magyar település egy nem létező országban található

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711722327
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083947_auto_resized.jpg
ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711722327
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711722327
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét