Aktuális

Csantavéri bérgyilkos: Beismerte a szerbiai kivégzést D. Csaba

L. B.

Létrehozva: 2020.01.09.

A világsajtót bejárták a szörnyű képsorok, amint a mosolygós bérgyilkos hidegvérrel agyonlövi a babakocsit összeszerelő férfit. Az amszterdami és a budapesti ember­ölések után a minap ezzel a belgrádi kivégzéssel is meggyanúsították D. Csabát – tudta meg a Bors. Ő pedig nem tagadott.

Amíg a középkorú családapa egy babakocsit szerelt össze, addig a közelében lefékező fehér kocsiból egy tagbaszakadt férfi szállt ki, aki hirtelen előkapott egy fegyvert, és egy mosoly kíséretében közvetlen közelről többször fejen és mellkason lőtte áldozatát. A csantavéri születésű gyilkos visszaült az anyósülésre, és elhagyta a helyszínt. Az egyik szerbiai bűnszövetkezet tagjának rokonaként azonosított 37 éves áldozat, M. Nebojsa azonnal szörnyethalt.

A leszámolás szinte napra pontosan egy éve történt, a július közepe óta Budapesten fogva tartott elkövetőt pedig a legfrissebb információink szerint ebben az ügyben – a szerb hatóságok kérésére – kedd délelôtt hallgatták ki gyanúsítottként a ma­gyar nyomozók.

– Igaz, hogy az ügyfelemet a napokban kihallgatták. Ahogyan eddig is, úgy továbbra is teljes mértékben együttműködik a magyar hatóságokkal – nyilatkozta a Borsnak dr. Tran Dániel, az immár háromszoros ember­öléssel és csalással gyanúsított férfi védője.

A Bors információi szerint a csantavéri halálosztó a vallomását azzal kezdte, hogy a részvétét fejezte ki M. Nebojsa családja felé. Értesüléseink szerint D. Csaba azzal védekezik, hogy megtámadták, az életére törtek, s a merényleten kívül nem ma­radt más választása. Úgy tudjuk, az egyik prágai szállodában már­cius elején el­fogott férfi a val­lomásában ar­ról is beszélt, hogy a belgrádi akció­nál vele lévő sofőr nem tu­dott a részletekről. Állítása szerint a gyilkosság után az őt szállító autó vezetője sokkot kapott, és rövid időn belül elváltak útjaik. D. Csaba azt is kifejtette: sajnálja, hogy belekeverte az ügybe a bűntársaként meggyanúsított férfit.

Ahogy arról korábban beszámoltunk: D. Csaba 2018 de­cemberében megölt egy ma­gyar vállalkozót az újpalotai Pó­lus Center mö­götti területen. A gyanú szerint a férfi 11 kiló kokaint kínált eladásra a 49 éves V. Lászlónak, aki azonban rájött, hogy a drog helyett édesítőszer van a csomagokban, a szerb-magyar kettős állampolgárságú férfi pedig – állítása szerint védekezésből – lelőtte. A bérgyilkos magyar párját csalással gyanúsítják, a nyomozók szerint ő is segédkezett az egyenként egykilós kamu­drogcsomagok elkészítésében. D. nemrég arról beszélt a nyomozóknak, hogy a magyar gyilkosságnál használt fegyverét a Gellért-hegynél rejtette el, ezért ki is vitték oda, de nem találtak semmit.

D. 2018 nyarán egy forgalmas amszterdami étteremben is gyilkolt, akkor egy horvát maffiózónak oltotta ki az életét. Ezt az ügyet a magyar emberöléssel összevonva fogják tárgyalni ha­zánkban. Szerbiában a távollétében hozhatnak ítéletet, amit jelen állás szerint az itthoni büntetésének leülése után kezdhet letölteni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191045_auto_resized.jpg
origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714980011
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192411_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Elhunyt a nagymama is a balesetben, amelyben ketrecharcossal ütközött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714980011
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat