Aktuális

Benkő László a betegsége ellenére a Balatonra menekült

Bors

Létrehozva: 2020.05.07.

Benkő László nem bírta tovább, belvárosi lakásából Balatonra menekült feleségével. Egy hétig élvezhették a friss levegőt, orvosi kezelései és egyéb kötelezettségei miatt, azonban vissza kellett térniük a fővárosba. A zenész félve megy be a kórházba, de már nem tudja, mitől rettegjen jobban: a daganatos betegségétől vagy a koronavírus miatt.

A koronavírus a bezártság és a kilátástalanság érzése felemészti a zenészt, aki épp ezért fogta magát és feleségével együtt a magyar tengerhez utazott feltöltődni egy kicsit. Benkő László minden óvintézkedést betartva, még az autójában is maszkot és kesztyűt viselt, de ez nem is csoda, hiszen rá különösen veszélyes ez a vírus. A billentyűst néhány évvel ezelőtt májdaganattal operálták, nemrég bőrrák miatt került a műtőbe. Ennek ellenére is úgy döntött, egy időre elhagyja a fővárost – tudta meg a Ripost.

– Egy hétre elutaztunk a feleségemmel Balatonra. Autóval mentünk, de még így is azt az időszakot választottuk az utazáshoz, amikor kisebb a forgalom. Nehezen viselem a bezártságot, de sokkal inkább a bizonytalanság emészt fel teljesen. Nem látom, hogy meddig tart ez az állapot, hogy mikor lehet ismét színpadra állni, ismét dolgozni. Többek között ezért is kellett kimenekülnünk a városból, hogy egy kicsit szabadnak érezzük magunkat – kezdte Benkő László, akinek betegsége miatt is nagy szüksége van egy kis napsütésre, ahogy a családja közelségére is, ám ez utóbbi csak részben teljesülhetett az utóbbi hetekben.

– A fiam és az unokáim is Balatonon vannak, de a szabályokat betartva, nem velük laktunk, de tőlük nem messze, hogy legalább lássuk, halljuk néha egymást. A természet a friss levegő és a napsütés elengedhetetlen elemei a gyógyulásomnak. Nem csak az immunrendszeremet erősítik, de a lelkemet is feltöltötték. Pillanatokra el is hittem, hogy nincs semmi baj. Nincs gond az egészségemmel és vírus sincs, ami megnyomorítja az életünket – mondta az Omega billentyűse, aki néhány komolyabb kötelezettsége miatt visszakényszerült térni a fővárosba. Nem titkolja azt sem, hogy az orvosi kezelések miatt is jobb, ha Budapesten van. Benkő az elmúlt hónapokban bőrrákja miatt kétszer is műtőasztalra került. Kérdésükre, hogy van most a lába, fanyar humorral válaszolt.

– Nagyon morbid, de köszönöm még megvan. A betegségem miatt időnként a karantén alatt is be kell mennem a kórházba. Ha problémát észlelek azonnal telefonálok, vagy a kórházból hívnak fel, hogy mikor kell megjelennem. Ilyenkor nagyon rosszul érzem magam. Félek, hiszen egyébként sem szívesen megy az ember kórházba, de most a vírus miatt még inkább tart ettől. Ez egy totálisan patthelyzet. Hogy döntsd el, mi a jobb? Ha elhalasztom a kezelést és amiatt rosszabb lesz az állapotom, lehet, hogy végzetes hibát követek el, de közben az is megeshet, hogy pont a kórházba vezető úton vagy épp a helyszínen fertőződöm meg a vírussal. Ezek az érzések állandóan nyomasztanak, de végül arra jutottam, hogy ha az orvos hív, akkor én megyek. Eddig is mindig szót fogadtam a szakembereknek és szerencsére jól is

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711712412
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711712412
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092213_auto_resized.jpg
astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711712412
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek