Bátyja szerint Tőkés okkal csalta a nejét

Videók és fotók nem, ám intim levelek szép számmal szerepelnek abban a dossziéban, melyet Tőkés László felesége gyűjtött össze az elmúlt húsz évben férje hűtlenkedéseiről.
Videók és fotók nem, ám intim levelek szép számmal szerepelnek abban a dossziéban, melyet Tőkés László felesége gyűjtött össze az elmúlt húsz évben férje hűtlenkedéseiről.
Ágyba bújó csinosságok
Tőkés István teológus professzor, a püspök egyik bátyja pontokba szedve sorolta lapunknak, hogy Joó Edith – álláspontja szerint – milyen vétségeket követett el Tőkés László ellen. Elmondásából egy végletekig anyagias asszony képe körvonalazódik ki. Az érintett, Edith asszony nem kíván megszólalni. Lapunk természetesen azonnal helyt ad álláspontjának, mihelyst ismerteti azt. Tőkés István levelet írt, ebben többek között szerepel az a kitétel is, miszerint „László (...) mint minden híres ember, néha nem tudott elkergetni egy-egy ágyába bújó csinosságot...” Szóban pedig a következőket mondta; Edith arrogáns volt, nem törődött a férjével, megesett, hogy fejszével törte be urának otthoni irodáját. Volt, hogy vitájuk odáig fajult, hogy a szeme előtt tépte szét a prédikáció szövegét. A tavalyi európai parlamenti választáson férje ellen kampányolt. Végül pedig megzsarolta, ha nem kap több pénzt a püspöktől, lejáratja őt a sajtóban.
SZÍNE ÉS VISSZÁJA - Levelekkel, üzenetekkel és tanúkkal bizonyítja Tőkés László hűtlenségét felesége a bíróságon. Minderre akkor kerül csak sor, ha válóperük első napján nem jut egyezségre a püspök és Joó Edith. Honnan vannak a bizonyítékok, melyek a jelenleg Brüsszelben, Románia európai parlamenti képviselőjeként élő Tőkés félrelépéseit igazolják?

– Tanúk és kézzel írott levelek állnak rendelkezésre. Mindent, amink van, Edith asszony gyűjtötte össze – fogalmazott Kovács Zsolt ügyvéd, aki nem kívánta elárulni, mi áll a levelekben és kik a címzettjei. Bizonyos, hogy fényképek, videók nem készültek Tőkés félrelépéseiről, és terhelő SMS-eket sem gyűjtöttek. Legalábbis Joó Edith nem. Nagyváradi lapokban ugyanis azt írták, hogy a román titkosszolgálat is tudott Tőkés nőügyeiről, melynek anyagait később a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusai is látták. (Mindezt cáfolta a párt vezetése.) Az 58 éves lelkész 1990-től 2004-ig az RMDSZ tiszteletbeli elnökeként tevékenykedett. A szervezet vezetőivel azonban nem volt harmonikus a kapcsolata; 1996- ban a román kormánykoalícióba lépés ellen lépett fel, 2000-ben arra szólította fel az erdélyi magyarságot, hogy ne szavazzanak az RMDSZ-re, 2002-ben pedig beperelte a szervezetet. Végül 2003-ban megszűnt a tisztsége. Azóta a területi autonómiát követelő Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke.

– Bizonyítékainknak nincs köze a politikához – válaszolta kérdésünkre Kovács Zsolt.

Bors