Aktuális

Azzal küldték haza a dokik a rákos nőt: nincs semmi baj, egyen több joghurtot! Végül műtéttel kellett megmenteni az életét

Bors

Létrehozva: 2021.01.04.

Hatalmas hibát követtek el azok az orvosok, akik mérföldekkel félrediagnosztizáltak egy nőt. Ha időben észreveszik, hogy rákos, aligha küldik haza annyival: egyen joghurtot, majd attól jobban lesz!

Évekkel ezelőtt kezdődött annak az asszonynak a kálváriája, aki puffadás miatt kereste fel a háziorvosát. Akkor némi táplálkozási tanáccsal küldték haza, mondván: nincs semmi komolyabb gond – hónapokkal később azonban már a méhét kellett kivenni, hogy megmentsék az életét.

Az angliai Surrey-ben élő Dafina Malovska 2014-ben négy alkalommal is felkereste a háziorvosát, mert nem érezte jól magát, puffadt, a hasa feszült – a dokik azonban minden egyes látogatásnál megnyugtatták, hogy nincs semmi komolyabb baj. Alighanem glutén intoleranciája van, de ha probiotikus joghurtot eszik, majd jobban érzi magát.

Dafnia állapota azonban egy cseppet sem javult – amikor pedig két menszesz között is elkezdett vérezni, felkereste a nőgyógyászát, aki sokkoló felfedezést tett: 

félkilós tumor nőtt a méhében.

Noha a most 39 éves nőt négy nappal később megműtötték, második stádiumú leiomyoszarkómája eddigre már átterjedt a petefészkére is, így egyetlen esélye a túlélésre egy újabb műtét volt: teljes méheltávolítás. Ráadásul a betegség állapota és ritka típusa miatt a petesejtjeit sem fagyaszthatták le – így sajnos minden esélye elveszett, hogy valaha édesanya lehessen.

Annyira megrémített, hogy meg fogok halni, hogy nem is volt időm azon gondolkozni, hogy nem lehet gyermekem. Csak később, a felépülésem alatt jött a felismerés – mesélte, hozzátéve:

– Rengeteget sírtam. Azt hittem, soha egyetlen férfi nem akar majd többé.

Dafina Malovska – aki jelenleg is azért kampányol, hogy a nők rendszeres szűrővizsgálatait minél hamarabb és minél szélesebb körben kezdjék el – arról is beszélt: noha hálás annak, hogy itt lehet, életben van, 39 évesen nem kéne olyan állapotban lennie, amilyenben van.

– Minden nap meg kell küzdenem a korai menopauza következményeivel: a hőhullámokkal, az éjszakai izzadással, a hangulatingadozásokkal, a szárazsággal és a csökkent csontsűrűséggel. Még csak 39 vagyok! – magyarázta, arra utalva: az életmentő műtét egyet jelentett a menopauza mesterséges előrehozatalával.

– De boldog vagyok, hogy itt lehetek és megoszthatom a történetemet!

(Via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713580512
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138507_auto_resized.jpg
vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713580512
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713580512
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713580512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól