Jellegzetes tünetek megjelenésével tudunk egyértelműen beazonosítani egy betegséget: a koronavírusnál sincs ez másképp, a már korábban megállapított alaptünetek megléte erős gyanút adhat, biztosra azonban csak a teszttel mehetünk.
A koronavírus alaptünetei közé eddig a láz, a köhögés, a légszomj, az izomfájdalom, és a fáradékonyság tartoztak, ám a betegek nagyrésze ízlelésük és szaglásuk elvestéséről is beszámoltak. Úgy tűnik, most újabb jellegzetes tünettel bűvülhet a lista – brit tudósok legalábbis egy eddig nem regisztrált tünet hozzáadását javasolják.
A Brit Bőrgyógyászok Egyesülete szerint a pozitív koronavírus-tesztet produkáló betegek közül sokan bőrkiütésre, pörsenésre panaszkodtak: ujjakon és lábujjakon, vagy akár a teljes testen. Kutatások során kiderült, hogy ezek a kiütések a gyerekeknél kétszer nagyobb arányban jelentkeznek. Az egyesület most azt javasolja: a bőrkiütést a koronavírus kulcstüneteként kellene regisztrálni.
Az egyesület tagjai attól tartanak, hogy ha a tünet nem kerül fel az alaptünetek listájára, úgy akin egyedül ez a tünet jelentkezik, úgy terjeszti majd a koronavírust, hogy nem is tud betegségéről. A feltételezés egyébként nem alaptalan: úgy tudni, számos olyan – pozitívra tesztelt – beteggel is találkoztak, akiknél kizárólag bőrkiütés, pörsenés jelentkezett, más koronavírus-tünet viszont egyáltalán nem.
(via)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.