Aktuális

Az ágyneműbe fulladt bele az öthónapos csongrádi csecsemő, aki anyja készletéből amfetamint vett be: a nőt szabadon engedhetik

Bors

Létrehozva: 2021.06.22.

A kisbaba még 2018-ban hunyt el.

Egy év után akár szabad is lehet az gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolt csongrádi nő, akinek a hanyagsága belejátszott abba, hogy kábítószer-mérgezés és fulladás következtében meghalt az öt hónapos gyermeke - írta a 24.hu.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség ugyanis arra tett indítványt, hogy a Szegedi Ítélőtábla hagyja helyben a Szegedi Törvényszék korábbi ítéletét, amelyben két fogházra ítélték a nőt azzal, hogy a büntetés fele részének letöltését követően feltételes szabadságra bocsátható.

Már fiatalon is drogozott

A fiatal nő már tizenéves kora óta fogyaszt kábítószert. Ezt a harmadik terhessége idején felfüggesztette, de a gyermek két hónapos korát követően ismét rendszeresen használt drogot.

A nő és a szintén drogfogyasztó párja 2018. január 18-án, délután egy megyebeli falu hoteljében szálltak meg a kisbabával együtt, ahová amfetamint is vittek magukkal. Figyelmetlenségből azonban olyan helyen hagyták a drogot, hogy az az 5 hónapos csecsemő szájába, majd szervezetébe került.

Az ágyneműben fulladt meg

Ezt követően a gyermeket az ágyon lévő nagyméretű párnák közé fektették, ahol a kábítószer hatása alatt álló gyermeknek lehetősége volt az ágyneműbe történő befordulásra, így a fulladás és a kábítószer okozta mérgezés következtében a gyermek még aznap éjjel a helyszínen az életét vesztette.

A nő már az előkészítő ülésen beismerte a bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, melyet az elsőfokú bíróság elfogadott. Az elsőfokú ítélet ellen a nő és a védője a kiszabott büntetés enyhítéséért fellebbezett. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a büntetett előéletű nővel szemben az elsőfokú bíróság arányos büntetést szabott ki, ezért az elsőfokú ítélet helybenhagyására tett indítványt. Az ügyben másodfokon a Szegedi Ítélőtábla dönt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091076_auto_resized.png
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711687812
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088417_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711687812
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079805_auto_resized.jpg
travelo.hu

Körbebringáznád a Tisza-tavat? Mostantól vonattal is könnyen oda juthatsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711687812
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/PYCAtXdhmh9LsdnAirr_T21AcF0Nlkx-6--SdEnTg2g/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAxMGQ1MWRmNjk5YTQ5ODU4NDVkNzc1MzQ3MmQwODQ1.jpg
Aktuális

"Együtt nézték a futamot" - Szívszorító: egymás mellett halt meg apa és fia a tragikus lábatlani ralin

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei