Nem csak embereket mentenek és gyilkos tüzeket oltanak a békásmegyeri tűzoltók, hanem egy apró kismacska is nekik köszönheti az életét. Az alakulat ugyanis az egyik munkáról hazafelé menet pillantott meg egy kis cirmos cicát egy hatalmas szemétkupac alá szorulva.
– Nem tudott kijönni, csak a kétségbeesett nyávogását hallottuk meg – mesélte a Borsnak Havasi Attila tűzoltó hadnagy. – Kiszabadítottuk, mert képtelenek voltunk magára hagyni, ezért úgy döntöttünk, hogy örökbe fogadjuk. A fiúk összedobták a pénzt, és elvitték orvoshoz, ahol kikezelték a cica sérvét , és Zsüliett meggyógyult. A fiúk imádják: etetik, itatják, és ha nincs bevetés, akkor szívesen játszanak is vele. Ő a mi kabalaállatunk – mondta mosolyogva a hadnagy.
Zsüliett azonban pontosan tisztában van státuszával, igazi tűzoltócicaként viselkedik. A riasztó hangjától nem fél, sőt ahogy felcsendül a riasztás, az ablakhoz fut, és éberen figyeli, ahogy megmentői elrohannak dolgozni. Később dorombolva várja őket haza, és bármelyik fiú kezében elalszik. Havasi Attila hozzáteszi, a cica neve fölött még folynak a harcok:
– Még nem tudjuk pontosan, hogyan nevezzük, van több csoport, több ötlettel. Ideiglenesen a Zsüliett nevet kapta. A Madagaszkár című rajzfilmben ugyanis az ilyen nevű hercegnek – Juliennek – ugyanolyan gyűrűs farka van, mint a kiscicának.
A mentőkre Preston vigyáz
Míg a békásmegyeri tűzoltófiúkat Zsüliett dobja fel egy fárasztó nap után, addig a tatabányai mentőkre Preston, a kutya vigyáz. Az állat pár éve egy kartondobozban került a mentőállomásra, azóta a mentők kabalaállatkája lett, mindenki rajong a négylábúért.
A közelmúltban életmentő műtétet hajtottak rajta végre, amelynek költségét aggódó gazdijai és lelkes támogatók gyűjtötték össze. Preston azóta jól van, és újra vigyázza mentősei álmát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.