Áramütés kapotta vaskádban és meghalt egy Pest megyei kislány: a villanyt szakszerűtlenül szerelő bátyja is felelős lehet

Áramütés kapotta vaskádban és meghalt egy Pest megyei kislány: a villanyt szakszerűtlenül szerelő bátyja is felelős lehet

gyerekhalál
PUBLIKÁLÁS: 2020. október 21. 21:30
Bors

Életét vesztette egy kislány fürdés közben még 2017-ben: a döbbenetes haláleset felelőse pedig a testvére és egy szerelő lehet. A családi tragédia kapcsán tartanak előkészítő tárgyalást csütörtök délelőtt a Nagykőrösi Járásbíróságon.

A vád szerint a báty és hét testvére édesanyjukkal lakott egy házban, ahol még 2015-ben végeztek szakszerűtlen villanyszerelési munkákat, az elektromos hálózatba bekötött elektromos berendezések ráztak.

Mivel a rendszert kiépítő villanyszerelő időközben elhunyt, a család új szerelőt hívott ki a hiba elhárítására. A kiérkező szerelő azonban nem ellenőrizte a védőföldelést és az érintésvédelmi hálózatot sem. Helyette csak konnektorokat cserélt, továbbá azt állapította meg, hogy a vízaknában lévő házi vízmű vagy a vezetéke rosszolvasható a vádiratban.

A házban lakó, egyébként villanyszerelői képesítéssel nem rendelkező testvér ezután vett egy másik szivattyút. Mivel azonban azzal is megmaradt a probléma, valószínűleg úgy dönthetett, a sok eredménytelenül munakálkodó villanyszerelő után maga cseréli ki a ház és a vízakna közötti vezetékszakaszt. Az eddig csak bosszúságot okozó elektromos hálózat ez után okozott tragédiát.

Ez is érdekelheti

Majdnem kivégezte magát: vezetékekre markolt a béna villanyszerelő Zuglóban

Áramütés mentette meg brutális apjuktól a mezőberényi gyerekeket

Telefontöltővel játszott - átrepítette a szobán az ötéves kislányt az áramütés

A kislány 2017. augusztusában fürdeni szeretett volna a kádjukban, ami vasból készült. Amikor néhány percre egyedül maradt, hozzáért a kád fém csaptelepéhez, hogy egy kis vizet engedjen magának.Ezzel a víznyomással beindította a zárlatos, rozsdás szivattyút, a víz pedig tovább vezette a szivattyúból csöpögő víz és a szabálytalan, földben lévő csatlakozás miatti 230 Voltos zárlat áramot.

Mivel a fürdőkád fém csapja feszültség alá került, a kiskorú lányt áramütés érte és a megfelelő orvosi ellátás ellenére 2017. szeptember 11-én elhunyt.

A vádlottak padjára az áldozat bátyjának és a családnál dolgozó villanyszerelőnek kell ülnie. Előbbit halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel, utóbbit foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolják.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.