Aktuális

Álrendőrök ölték meg a szikszói házaspárt?

M. S.

Létrehozva: 2017.06.24.

Hat év telt el a Szikszót megrázó, bestiális rémtett óta, s a köztiszteletben álló házaspár gyilkosai máig szabadon kószálnak. Most azonban úgy tűnik, a rendőrség közelebb került a megfejtéshez.

Borzalmas gyilkosság történt 2011. áprilisában a Borsod megyei Szikszón. A József Attila utcában lakó 83 esztendős János bácsit és 79 éves feleségét, Gizi nénit brutális kegyetlenséggel ölték meg, a gyilkosok megkötözték, majd agyonverték a házaspárt. A megyei rendőrfőkapitány bruttó egymillió forintos jutalmat tűzött ki a nyomravezetőnek, ám a vérdíj nem hozta meg a kívánt hatást, a gyilkosok kilétére azóta sem derült fény.

A megyei kapitányságtól azóta az ügyet átvette a Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály Életvédelmi Osztálya, s most új nyomokra akadtak.

– Információk merültek fel arra vonatkozóan, hogy a pár életvitele és tevékenysége alapul szolgálhatott a bűncselekmény elkövetéséhez. Várjuk mindazok jelentkezését, akik konkrét tudomással bírnak a házaspárral üzleti kapcsolatba került személyekről. Azok is jelentkezzenek, akik sérelmére magukat rendőrnek kiadó személyek bűncselekményt követtek el – közölte az ORFK kommunikációs osztálya.

Úgy tűnik tehát, hogy a nyomozók azt gyanítják: a házaspár gyilkosai is rendőrnek adhatták ki magukat. Megkeresésünkre ezt az ORFK szóvivője sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta.

A szikszóiakat mélyen megrázta a kegyetlen gyilkosság. A város polgármestere is felajánlott százezer forintot a nyomravezetőnek. Több helybéli azóta is fél, bár a városban az a vélekedés járja: a gyilkosok nem szikszóiak lehetnek. 2011-ben a helyiek szorgalmazták, hogy növeljék a városban a rendőri jelenlétet, erről a polgármester levelet is írt Orbán Viktor miniszterelnöknek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145808_auto_resized.jpg
origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713572711
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145196_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145801_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A magyar válogatott Norvégia legyőzésével avatta fel az Alba Arénát + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145133_auto_resized.jpg
vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713572711
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713572711
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713572711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129407_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akik április végig olyan isteni beavatkozásban részesülnek, ami örökre megváltoztatja az életüket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109901_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szomorú: nem vált valóra Diana hercegné utolsó kívánsága

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól