Aktuális

„Akkorát szólt a fiam a motorháztetőn, mint egy bomba” – mondja az apa, aki el sem tudott menni a másfél éves Jánoska temetésére

Bors

Létrehozva: 2020.12.10.

Már több mint két év eltelt a tragédia óta, de a másfél éves Jánoska édesapját azóta sem hagyják nyugodni a szörnyű emlékek.

Nem is csoda, János ugyanis közvetlen közelről nézte végig, ahogy a házuk előtt parkoló postáskocsi halálra gázolja kisfiát.

A bíróságon találkoztam újra a gázolójával. Még csak bocsánatot sem kért tőlem. Teljesen sokkot kaptam, amikor megláttam, annyira rosszul lettem, hogy kivezettek a teremből

– mesélte a Borsnak a családfő, akit gondatlanságból elkövetett emberöléssel, míg a gázolót gondatlanságból elkövetett halálos közúti baleset okozásával vádolják.

A vádhatóság szerint mindketten felelősek a kisfiú haláláért. Ugyan megúszhatták volna felfüggesztett fogházbüntetéssel, de az előkészítő ülésen nem ismerték el a bűnösségüket, így a tárgyalássorozat januárban fog folytatódni.

Mint arról korábban beszámoltunk, a kisfiú édesapja 2018 októberében a délelőtti órákban érkezett haza gyalog kisberényi otthonába, melynek udvarán éppen felügyelet nélkül játszott gyermeke, aki még nem töltötte be második életévét. Az apa érkezésével egy időben hajtott a ház elé postás, mert küldeményt hozott a férfinek. János ekkor kinyitotta a kiskaput, majd a gépkocsi vezetőülés felőli ajtajához ment, azonban a kerítésajtót nem csukta be maga után és nem figyelt a feléje igyekvő gyermekre.

A családfő átvette küldeményét, a postásautó vezetője pedig anélkül, hogy indulás előtt előre nézett volna, elindult a kocsival, így nem vette észre az időközben a jármű elé került gyermeket, s mintegy 4-5 km/óra sebességgel elütötte őt. A kocsi alá került kisfiú olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A tragikus pillanatokat végig rögzítette a ház külső kamerája, melynek a felvételét a család korábban a Borssal is megosztotta.

Úgy indult el mint egy versenyző, akkorát szólt a fiam a motorháztetőn, mint egy bomba

– emlékezett vissza a minap a szörnyű pillanatokra az apa, akit telefonon értünk utol. Mint mondja, Jánoska hamvait a szülei kriptájában helyezték el, de a szertartáson ő nem tudott ott lenni, mert még akkor is sokkos állapotban volt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713523512
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713523512
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138956_auto_resized.jpg
life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144003_auto_resized.jpg
life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713523512
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713523512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143581_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fájó döntést hozott meg Nádai Anikó: súlyos katasztrófa történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor