A történelem legnagyobb átverése: 35 évvel a felszállás után landolt az utasszállító

A történelem legnagyobb átverése: 35 évvel a felszállás után landolt az utasszállító

összeesküvés-elmélet
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 08. 12:00
Sokan a mai napig úgy hiszik, megtörtént, és mint valós X-akta hivatkoznak a rejtélyes ügyre.
Bors

Sokan a mai napig borzongva olvassák az 1989. október 12-én a brazil Porto Alegre városának repterén földet ért 513-as járat történetét – az utasszállító ugyanis nem kevesebb mint 35 évvel a landolása előtt, 1954. szeptember 4-én szállt fel a Aachen-ben.

A repülőnek, amely több mint három évtized alatt tette meg a 18 órásra tervezett utat, állítólag a Bermuda-háromszögben veszett nyoma, ám hosszú évekkel később ismét feltűnt a radarképernyőkön. Miután a landolást követően a reptér személyzete kinyitotta a gép ajtaját, 92 csontvázra lelt, amely adat egybevágott a gép 4 fős személyzetével és 88 utasával. Miguel Victor Cury kapitány csontváza még ekkor is a kezében tartotta a gép kormányát, míg a motor halkan, de duruzsolt – mesélik.

Az összeesküvés-hívők féreglyukakkal, titkos brazil kormányprogrammal és ehhez hasonlókkal magyarázzák az esetet – de vajon van valami igazságalapja a bizarr történetnek?

Egy kacsa, több gép 

Mondanunk sem kell, az egész, fizikát meghazudtoló történet a képzelet szülötte, ennek ellenére sokan képesek megtörtént esetként hivatkozni rá. 

A Snopes csapata anno kiderítette: ugyanez a történet számos formában, számos repülővel kering, ráadásul gyanúsan hasonlít az Alkonyzóna sci-fi sorozat egyik, A 33-as járat odisszeája című, 1961-es epizódjára.

1985-ben egy (nem épp a hitelességéről ismert) újság a Pan Am 914-es járatáról cikkezett, ami 37 évvel a felszállása után került elő, ám a sztori azon verziójában az utasok túlélték az évtizedekig tartó utat. A Santiago Flight 513-as járata az 1989-es cikkek szerint már csontvázakkal a fedélzetén szállt le. A dolog szépséghibája csupán annyi: sem a landolásról, sem az 1954-es eltűnésről nincsenek hitelt érdemlő adatok. Így nyugodtan kijelenthető: a gép történetét valós eseményekként beállító beszámolók a repüléstörténelem legnagyobb átverései. Már csak az a kérdés: az 513-as járat fikcióját a pár évvel korábbi kacsa ihlette, vagy a több évtizeddel hamarabb adásba került sorozat-epizód?

Ez is érdekelheti!

Mérgező rostok és férgek a maszkokban??? Újabb bizarr teóriának dőlnek be az emberek

Egy időutazó megmutatta, mit fogunk enni 50 év múlva

Bizarr elmélet: 120 éves fényképen tűnt fel a klímaharcos tini Greta Thunberg

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.