Vannak-e árulkodó jelek, ha valaki azt tervezi, hogy saját kezével vet véget az életének? Felfigyelhetünk-e ezekre, mielőtt túl késő lenne? Szeptember 10-én van az öngyilkosság megelőzésének világnapja. Ezen a napon az érintett szervezetek, szakemberek közösen hívják fel a társadalom figyelmét a súlyos problémára. A szakember szerint fontos, hogy mindenki tudja: van segítség. A tragikus körülmények között elhunyt Koós Boglárka esete ráirányítja a figyelmet arra, hogy mennyire fontos feladatot látnak el azok a segélyvonalak, amiket krízishelyzetben hívni lehet és azok az emberek, akik a vonal végén igyekeznek segíteni. A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetőjét kérdeztük.
A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány naponta kap telefonhívásokat olyan fiataloktól, akik vagy szorongással küzdenek, vagy már egy bizonyos döntést fontolgatnak.
A Kék Vonalnál naponta minimum 3-4 olyan beszélgetést folytatunk, ahol megjelenik valamilyen formában az öngyilkosság témája, legyen az egy átsuhanó gondolat, késztetés vagy akár konkrét terv. A hozzánk forduló fiatalok lelkiállapota nagyon eltérő: van, aki csak most kezd szembenézni a szorongásaival, mások viszont akut krízishelyzetben kérnek segítséget. Minden megkeresést komolyan veszünk, hiszen sokszor ez az első és egyetlen alkalom, amikor az érintett beszélni mer róla
- nyilatkozta lapunknak Reményiné Csekeő Borbála pszichológus, az alapítvány szakmai vezetője. Fontos része az ilyen hívásoknak a névtelenség, mivel így könnyebben megnyílnak az érintettek és érezhetik, hogy van kihez fordulni. A fiatalok közvetlen környezetükben nem mindig merik kimutatni érzéseiket, nem beszélnek szorongásaikról, az öngyilkossághoz azonban mindig egy nyomon követhető út vezet.
Az öngyilkosságok a legritkább esetben történnek előzmények nélkül. Legtöbbször jól azonosítható előjelei vannak, amiket fontos komolyan venni, súlyuknak megfelelően kezelni. Ilyen árulkodó jel lehet például a gyermek viselkedésének megváltozása. Ha a korábban aktív társasági életet élő, állandóan nyüzsgő gyermek hirtelen visszahúzódóvá válik, kerüli a baráti társaságot, nem igazán jár el otthonról, érdemes kiemelten figyelni rá és rákérdezni a változásokra. A hirtelen változó teljesítmény, az evési-alvási szokások felborulása, a tartós rosszkedv is aggasztó tünet
– folytatja a szakértő. Az alapítvány egy öngyilkosság-prevenciós útmutatót is készített, amely támogatást nyújt gyerekekkel foglalkozó szakembereknek, de szülőknek is hasznos lehet.
Az öngyilkosság megelőzésének világnapja fontos dátum az ilyen szervezeteknek, viszont nem csupán ezen az egy napon kell odafigyelnünk egymásra. Ez a nap csupán arra szolgál, hogy a témában jártas szakemberek és alapítványok összefogva felhívják a figyelmet a problémára.
Szerencsére egyre több szervezet kapcsolódik az öngyilkosság megelőzésének világnapjához és foglalkozik ezzel a gyakran tabusított témával. Fontos azonban, hogyan beszélünk róla. Az öngyilkosság témája különös odafigyelést igényel, hiszen a nem megfelelő kommunikáció könnyen lehet ártó hatású. A Kék Vonalnál törekszünk arra, hogy szakmailag megalapozott, felelősségteljes módon, a fiatalok érzékenységét figyelembe véve szóljunk erről a kérdésről. Célunk, hogy reményt, lehetőséget és valódi segítséget adjunk
Koós Boglárka tragédiája nem példa nélküli, a számok igencsak aggasztóak.
Bárki fordulhat hozzánk, aki 24 év alatti vagy egy gyermek, fiatal miatt aggódik - legyen szó szülőről, hozzátartozóról, pedagógusról vagy más szakemberről. Jellemzőbb viszont az, hogy maguk a gyerekek fordulnak hozzánk közvetlenül. Sok esetben csak a beszélgetés előrehaladtával derül ki (vagy akár egy 2., 3. beszélgetés alkalmával), hogy a fiatal gyakran hosszú ideje hordoz olyan mély fájdalmat, amit még nem osztott meg korábban senkivel sem. Gyakori visszajelzés, hogy a hívónk már próbálkozott egy tanárnál, szülőnél, barátnál, de nem vették őt komolyan vagy nem azt a reakciót kapta, ami megerősítette volna benne, hogy joga és/vagy lehetősége van a segítséghez
– zárta gondolatait Borbála.
Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, tárcsázd a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is! A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány által működtetett segélyhívó telefonszáma: 116-111.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.