Kimászott az ágyam alól, és csak bámult rám a sötétben - japán démon sokkolta a fiatal lányt

rendőrség
PUBLIKÁLÁS: 2025. május 03. 05:30
Sokkoló, amit a védtelen turista az hotelszobában talált.

Natali Khomenko úgy döntött, hogy 32. születésnapját Tokióban ünnepli – még akkor is, ha férje munkája miatt nem tudta elkísérni. Egyedül repült Thaiföldről, és március 29-én este tíz körül érkezett meg a szállodájába. Másnap egész nap a várost járta, fáradtan tért vissza szobájába este fél nyolc körül. Azonban ahogy lefeküdt az ágyra, furcsa szagot érzett. 

erőszakot
Natali hirtelen azt hitte, hogy a férfi erőszakot követ el rajta Fotó: Pexels

Olyan volt, mint egy döglött állaté, de édeskés

– mondta később. Odahajolt, hogy megnézze, honnan jön az illat, és akkor meglátta a szemeket. Egy férfi feküdt az ágya alatt, némán. Csak a szag buktatta le - írja a PEOPLE. - Sikítani kezdett, a férfi pedig kimászott, felállt és csak nézte őt. 

Három másodpercig csak bámult. Azt hittem, meg fog fojtani, megerőszakol vagy megöl. Csak álltam, és nem tudtam mozdulni

Végül a férfi kiszaladt a szobából. A szomszéd szobából valaki kihívta a személyzetet, akik értesítették a rendőrséget. A férfi után csak egy power bank és egy USB-kábel maradt a helyszínen. Natali szerint valószínűleg videózni akarta őt, és ezért volt nála a töltő.

A szálloda nem tudta megmondani, hogyan jutott be a férfi a szobába, kamerák sem voltak felszerelve. Natali  később TikTokon osztotta meg a történetét, hogy más egyedül utazó nők figyelmét is felhívja a veszélyekre. 

@natalisi_ I found a man under my bed in a hotel room in Japan. This was supposed to be a safe solo trip. What happened changed everything. If you’re a solo traveler, please share this. We deserve to feel safe — even in ‘safe’ countries. @apahotel @agoda #SoloTravel #TrueStory #TravelNightmare #HotelHorror #JapanTrip #SafetyFirst #TokyoDiaries #WomenTravelSafe #TravelSafetyMatters #HotelSecurityFail #APAHotel #JapanTravelTips #TravelerWarning #APAHotelRyogoku #APAHotelJapan #APAHotelExperience #FYP #ReelStory #Storytime #ShockingStory #RealExperience #GoingViral #SoloFemaleTraveler ♬ original sound - Наталі Хоменко


 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.