Több ezer dinoszaurusz csontjára bukkantak Kanadában. A paleontológusok értetlenül állnak az eset előtt, ugyanis nem teljesen tiszta, hogy hogyan került annyi őslény csont egy helyre. Mutatjuk a dinó temető rejtélyét.
A kanadai Albertában, rejtélyes dolog történt. Egy buja erdő lejtői alatt, monumentális tömegsírra bukkantak. Olyan, mintha több ezer dinoszaurusz pusztult volna el egyszerre, egy helyen. A dinó temető egy 72 millió éves talány.
A helyszín másik érdekessége, hogy az összes csont egy bizarr kinézetű, szarvas dinoszauruszfaj, a Pachyrhinosaurus csontjai. Ezek a dinoszauruszok, amelyek több mint 6 méter hosszúak és több mint kéttonnásak lehettek, hatalmas, több ezer egyedet számláló „megahordákban” vándoroltak.
A helyszínen tudósok is megjelentek. Emily Bamforth paleontológus a BBC legújabb adásában elmondta, hogy a Pachyrhinosaurusszal kapcsolatos kutatásai fókuszában szerepel, hogy kiderítse, pontosan mi történt, amikor egy katasztrofális esemény egy egész csordát kiirtott.
Több mint 10 000 egyedet őriztek meg itt. Ez Észak-Amerika egyik legsűrűbb csontágya – négyzetméterenként 100-300 csontról beszélünk, és a lelőhely legalább egy négyzetkilométeren át húzódik vissza a hegyekbe.
-mondta el Emily Bamforth.
A faj 72 millió évvel ezelőtt pusztult ki. A „temetőben” egyszerre találni fiatal és idős példányok maradványait is. A tudósok úgy gondolják, hogy egy katasztrofális árvíz lehet a felelőse a haláluknak. Valószínűleg a közeli hegyekben lezúduló monszunszerű esőzések vagy egy hurrikánszerű vihar csaphatott le a hordára.