Beteg gyermekéről és torokdaganatos férjéről egyedül gondoskodik Lázi Erika. A család nagyon szegény körülmények között él Putnokon. Fürdőszobájuk sincs, és az áramot, ami a torokleszívó gép miatt elengedhetetlenül fontos, pedig már csak két hétig használhatják. Álmuk egy olyan összkomfortos otthon lenne, ahol steril körülményeket lehetne biztosítani a betegek számára.
A Dombi család kálváriája másfél évvel ezelőtt kezdődött. Ekkor diagnosztizáltak a putnoki férfinél a rosszindulatú torokdaganatot. Vért kezdett hányni és összeesett. Azóta a Miskolcon a kórházban két műtéten is átesett, amit sugárkezelés követett. A műtét során a férfi hangszálait is el kellett távolítani, így beszélni sem tud. Csak a torkán gépen keresztül kap levegőt.
Kétszer műtötték meg azóta férjemet torokdaganattal. Két gép jelenti számára az életet. Ha nem lesz áram a házban, akkor ezek sem fognak működni, így a váladék ha lerakódik, Jóska megfulladhat.
- mondja aggódva Erika, aki a párjával 11 éve van együtt.
A betegsége előtt József volt a családfenntartó, az építőiparban dolgozott. A műtétek óta pedig kilátástalan a család helyzete, mivel csak Erika egészséges. Viszont ő sem tud munkát vállalni, mert gondoskodnia kell súlyosan beteg párjáról és asztmával küzdő gyermekéről, akire rendszeres rohamok törnek rá.
Szerencsére még Jóska nincs teljesen ágyhoz kötve, de a porlasztó gépet naponta többször kell használnia, és nagyon gyenge. Levegőt is alig kap. A nap minden percében mellette kell legyek, mert bármikor komplikáció léphet fel, és megfulladhat.
- mondja kétségbeesetten Erika.
Számunkra egy önkormányzati lakás jelentené a megoldást, de sajnos még nem kaptunk. Ahol most élünk, ott még fürdőszoba sincs, és ezért a beteg párom és a gyermekem, a kilenc éves Eliza is nagy veszélynek van kitéve a fertőzések miatt.
-folytatja Erika, akinek minden álma egy olyan otthon, ahol megfelelő körülmények között ápolhatná beteg hozzátartózóit.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.