Többnejűség Ausztriában? Tilos, de mégis lehetséges. A családegyesítés nemcsak az osztrák iskolákat, hanem az osztrák jogrendszert is túlterheli. Most egy olyan eset került napvilágra, amely gyakorlatilag a hátsó ajtón keresztül megalapozta volna a többnejűséget, ami tilos Ausztriában. Az eset részleteit a "Kurier" tette közzé, s kiderült, hogy az ügy egy 1992-ben született, Ausztriában menedékjogot kapott szír állampolgárt érint, aki nyolc gyermeke és felesége számára kérte a családegyesítés révén a beutazást.
A születési dátumok ellenőrzésekor azonban gyanús lett, hogy mind a nyolc gyerek 2019 januárja és 2022 júliusa között született. A DNS-vizsgálatok megerősítették a férfi apaságát, de a gyerekek nem többes ikrek voltak, s végül a szír elismerte, hogy egy második nőt is feleségül vett Szíriában, tőle is született négy gyermeke. Hazájában egyébként legálisan akár négy házasságot is köthetett volna.
A „második feleséggel való” családegyesítést ezután elutasította a hatóság. Az "első feleség" és a gyerekek azonban beutazhattak az országba.
Csakhogy a gyermekek az Emberi Jogok Európai Egyezménye 8. cikke alapján kérelmezhetik a családegyesítést a biológiai anyjukkal. Ez azt jelentené, hogy a poligámia, vagyis a többnejűség a "hátsó ajtón" keresztül valósulna meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.