Az országgyűlési képviselők 150 igen és 21 nem szavazattal, valamint egy tartózkodás mellett fogadták el a bankjegykiadó automaták telepítéséről szóló törvényjavaslatot. Az új ATM-ek telepítése egyike azon elemeknek, amellyel a Magyar falu programot idén kibővíti a kormány. Ennek köszönhetően minden magyar településen elérhetővé válik a készpénzfelvétel lehetősége.
A jogszabály szerint a Magyar Nemzeti Bank elnöke határozza meg, hogy mely településre melyik szolgáltató köteles ATM-et telepíteni, azt pedig, hogy mindez mikor és hol történjen meg a nemzetgazdasági miniszter által rendeletben rögzített ütemezés szerint történik majd.
Az alábbi szabályozások vonatkoznak az ATM-ek telepítésére:
Azokat a bankokat, amelyek nem tesznek eleget a fenti kötelezettségeknek a Magyar Nemzeti Bank megbírságolhatja. Először három hónap után lehet bírságot kiszabni, majd minden újabb három hónap elteltével lépcsőzetesen növekszik a büntetés összege, ami ötmillió forinttól indul és egy év alatt akár 150 millió forintig is terjedhet. Ha egy bank megszünteti a már meglévő automata üzemeltetését, akkor kétmilliótól kétszázmillió forintig terjedő bírságra számíthat.
A kormány a készpénzhez jutás elősegítése érdekében már korábban döntött arról, hogy megakadályozza a már működő ATM-ek üzemeltetésének, illetve a bankfiókban biztosított készpénzfelvételi lehetőségnek a megszüntetését
– mondta el korábban, a törvényjavaslat vitáján Fónagy János, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
A mostani jogszabály-módosítás azt is biztosítja, hogy a magyarok akár egy összegben is hozzájuthassanak a havonta díjmentesen felvehető 150 ezer forinthoz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.