Horrorbaleset Bács-Kiskunban: órákig feküdt a szántóföldön a motoros, mire rátaláltak, ekkor már késő volt

bács-kiskun
PUBLIKÁLÁS: 2025. április 06. 06:45
Mentőhelikopter is érkezett a helyszínre, de már semmit sem tehettek a férfiért.

Kegyetlen halált halt egy 43 éves férfi a Bács-Kiskun vármegyei Dunatetétlennél valamikor szombat reggel. A jó időben úgy döntött, motorozik egyet, azonban eddig tisztázatlan körülmények közt lesodródott az útról, métereket repült, majd a szántóföldre csapódott. Nem elég, hogy rettenetes sérüléseket szenvedett – még a karja is leszakadt –, de a segítség sem érkezett hosszú órákon keresztül, ugyanis a balesetnek nem volt szemtanúja. Végül pár horgászni induló fiatal vette észre először a motort, majd pedig a testet. Riasztották a hatóságokat, még mentőhelikopter is indult a helyszínre, azonban az áldozatért már nem lehetett semmit tenni. Addigra elvérzett, alighanem még a baleset utáni percekben – számolt be a tragikus esetről a Tények. A becsapódása erejét jól mutatja, hogy a dzsekije ujját az árokban találták meg, a motor kormánya pedig ugyancsak méterekre volt a roncstól.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.