Elkísértük a temetőbe a debreceni autóbaleset áldozatának édesanyját. Mázló Attila 2023. január 7-én, egy baráti találkozóról tartott haza Létavértesre, amikor egy vasúti felüljárón belerohant egy Mercedes. Attila a helyszínen meghalt.
Anna úgy emlékszik Attilára, mint a fiúra, aki mindig mellette állt.
Tudom, hogy most is itt van velem, és mindenben segít, még akkor is, ha fizikailag nem látom őt. Próbálok hinni a túlvilágban, a Mennyországban, de nagyon nehéz elképzelnem
– magyarázta a gyászoló anya, akinek sokan megjegyzik, hogy két évvel a baleset után még mindig nincs túl a fia halálán.
Mégis min kellene túl lennem? Mégis ki az, aki komolyan gondolja, hogy valaha is el tudom majd fogadni Attila elvesztését? Ez a fájdalmat sosem lehet feldolgozni
– jegyezte meg Anna, majd felidézte a gyermeke utolsó napját.
"Reggel hazajött a munkából, a létavértesi határőr-kirendeltségről, ahol fegyveres biztonsági őrként dolgozott. Mint minden ilyen alkalommal, akkor is hosszasan beszélgettünk. Panaszkodott, hogy fáj a feje, mert egész éjjel fújt a szél. Adtam neki gyógyszert, és mondtam, hogy feküdjön le, de ő még szeretett volna reggelizni. Evett egy kicsit, majd pihenni tért, miután megkért, hogy délben ébresszem fel" – elevenítette fel a történteket Anna.
Az anya tehát ebédidőben szólt a fiának, aki jóízűen megebédelt, majd olyat tett, mint amit korábban soha.
Megkért, hogy egy kicsit hadd dőljön le újra, de most az én helyemre. Persze, hogy megengedtem
– csuklott el Anna hangja.
Az anya a fia kérésének megfelelően délután 4 órakor ismét felébresztette Attilát, aki rögtön elkezdett készülni, mert a barátaival tervezett találkozni. Megfürdött, felöltözött, miközben Anna gofrit sütött. Attila akkor 17 éves húga, Evelin lelkesen bejelentette, hogy ő is bátyjával megy, de a fiú a szokásától eltérően ezúttal nem engedett testvére kívánságának.
"Attila felvette a cipőjét, majd keresni kezdte a kocsikulcsát. A munkába járáshoz az enyémet használta. Kisvártatva kiderült, hogy két napja a saját kocsi autójában felejtette. Talán ez is egy jel volt, hogy nem kellene elmennie, de persze akkor még nem értettük" – mondta Anna.
Az anya minden alkalommal kikísérte a fiát a házból, ha elment otthonról. Ezúttal azonban nem így tett.
"Nem is tudom miért. Éppen mosogattam. A kabátját odaadtam neki, megpusziltuk egymást, és a lelkére kötöttem, hogy vigyázzon magára! Ezek után kilépett az ajtón és soha többé nem jött haza" – zokogott az édesanya.
A család a szokott időben, aludni tért. Hajnalban csörgött a polgárőr apa telefonja. A szülők azt hitték, hogy a zárban felejtették a kulcsot, és ezért Attila nem tud bemenni a házba.
Zsolt, az egyik rendőr barátunk telefonált, és megkért minket, hogy menjünk ki. Lassan kezdett összeállni bennünk a kép, pláne, mikor a párom meglátta, hogy nincs a helyén Attila cipője. Kiléptünk az ajtón, és mikor megláttuk a két rendőrt, a párom felkiáltott: „Ugye, nem?”
– idézte fel Anna.
Az egyenruhások a szülőkkel bementek a házba, ahol közölték, hogy a fiú karambolozott, és nem élte túl a balesetet.
Nem is élesztették újra, nem volt rá esélye, hogy magához térjen. Akkor sem lehetett volna megmenteni, ha azonnal odaért volna egy orvos. Túl súlyosak voltak a sérülései
– jegyezte meg az anya.
"Tudjuk, hogy a fiamnak hatalmas ütést kellett elszenvednie. Abban biztos vagyok, hogy ha csak egy pillanatig is, de őrjítő fájdalmat érzet" – zokogott Anna.
Az asszony korábban naponta látogatta fia nyughelyét, de aztán beszélt egy spiritisztával, aki közölte: Attila azt kéri Annától, hogy ne járjon ki ilyen sűrűn, hiszen a fiú nincs is ott. Attól kezdve az anya hetente megy ki gyermekéhez.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.