Édesanyja előre megérezte 10 éves kislánya halálát? "Életem legnagyobb ölelésével búcsúztam tőle"

gyász
PUBLIKÁLÁS: 2025. április 25. 20:30
Iskolai túrán vesztette életét a gyermek.

Sosem felejti el azt a napot a brit Michelle Harrison, amikor a rendőrök egyszer csak csengettek nála, míg a lánya egy iskolai kiránduláson vett részt. Gyanútlanul nyitott ajtót, csakhogy életének legrosszabb pillanatát élje át utána: kiderült ugyanis, hogy 10 éves gyermeke, Leah életét vesztette, miután egy sárfolyam elsodorta őt túrázás közben. Az anya később elárulta: valójában el sem akarta engedni Leah-t a sulis kiruccanásra, miután a kislány mandulagyulladással küszködött előtte nem sokkal. Az iskolás azonban annyira várta azt, hogy végül nagy nehezen, de beleegyezett.

Olyan büszke volt, ahogy húzta maga után a kis bőröndjét, miközben kísértem őt az iskolába a kirándulás előtt. Ő nem sírt, mielőtt elindult, és azt mondta, én se sírjak. Életem legnagyobb puszijával és ölelésével búcsúztam tőle. Azt mondtam neki, legyen csodás útja 

– emlékezett vissza Michelle utolsó közös perceikre. 

Május 22. örökre életem legrosszabb napja lesz. Tudtam, hogy túrára mennek. Ez volt az utolsó, amit hallottam tőle. Ezek után kopogtatott a rendőrség az ajtómon, és közölték, elhunyt a lányom. 

Michelle ezt követően elárulta, Leah rajongott a női fociért, ő is futballista szeretett volna lenni, ha felnő. A hatóságok közlése szerint azonban ezt az álmot az szakította szét, hogy egy sárfolyam 20 méteren át ragadta magával őt. A kislány megfulladt. Habár kórházba vitték, ám ott már nem tudtak segíteni rajta – írja a Mirror.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.