Egy nő megdöbbenve értesült arról, hogy a barátja nem állítja át az óráját a nyári időszámításra, mivel szerinte időpazarlás az egész. Egy Reddit posztban megosztotta, hogy beszállt a barátja teherautójába, és észrevette, hogy az órája 19:30-at mutat. Aggódva, hogy elkésik, sietett az úti céljához, majd rájött, hogy az órája valójában egy órával el volt állítva, és amikor elindult, valójában 18:30 volt.
A nő elmesélte, hogy már hetek teltek el az óraátállítás óta, mikor feltette barátjának a kérdést, hogy mikor állítja át óráit. Azonban erre a kérdésre azt az egyszerű választ kapta, hogy időpazarlás az egész, hiszen ő maga tudja fejben, hogy attól, amit órái mutatnak egy órával kevesebb van valójában.
Zavartan, a nő a közösségi médiához fordult, hogy érdeklődjön mások véleményéről ezzel kapcsolatban, mivel furcsának találja, hogy fél éven keresztül minden nap a rossz időt lát, miközben arra vár, hogy ismét átálljanak az órák. Posztjában arra a kérdésre is kereste a választ, hogy jogosan nevezte-e lustának párját, vagy ő a bolond, amiért szerinte fontos átállítani a valós időre mindent eszközt.
A hozzászólásokban hamar összegyűltek az emberek saját történeteikkel és véleményeikkel.
Találkoztam valakivel, aki ezt csinálta. A nővérem harminc perccel előre állítja az óráit, hogy ne késsen... bár ha tudja, hogy előre van állítva kicsit ellentmond a célnak. Mindenesetre a saját óráival azt csinál, amit akar. Az első pár nap után az ember alkalmazkodik a változáshoz, tehát az óra nem befolyásolja őt.
A legtöbb ember hasonló véleményen volt, miszerint, amíg nem egy közös óráról van szó, hanem a sajátjáról, addig azt csinál vele barátja, amit akar - írta a Mirror.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.