Gáspár Győző zebraügyi főtanácsadó lett

Magyar Péter
PUBLIKÁLÁS: 2025. március 29. 18:42
Ez ám a pozíció.

Van-e a miniszterelnök úrnak zebrája vagy nincs? Úgyhogy most már itt az igazság: van! 

- kezdte a videóját Gáspár Győző.

 Orbán Viktor maga emelte ki, hogy levelet írt Győzikének a zebra-vitával kapcsolatban. Ekkor Győző elmondta neki, hogy ha van ember ebben az országban, aki ért a zebrákhoz, akkor az ő. 

Nagyszerű, Győző, majd ha lesz meló, akkor szólok

- reagált erre a miniszterelnök kacagva. 

Ekkor megkérte a zebrák szakértőjét, hogy menjen el és válasszon neki egy derék csíkos állatot, a pénzügyeket pedig majd ő rendezi. Ekkor tehát Győző el is ment az állatkertbe, és kiválasztotta Orbán Viktornak a megfelelő zebrát örökbefogadásra. 

A politika tele van marhaságokkal, ebből is látszik, ebből a rövid kis történetből

- nevetett. 

Ekkor felidézte, hogy mire volt ez reakció: Magyar Péter olyan kínosan érezte magát amiatt, hogy nyilvánosságra kell hoznia a vagyonnyilatkozatát, hogy mindenféle sületlenséggel kezdett terelni, többek között azzal, hogy a miniszterelnöknek otthon házi szafarija van. 

Abszurd vádakkal szembe szinte lehetetlen épelméjű módon védekezni

- tanította meg a fiataloknak. 

Gáspár Győző pedig zebraügyi főtanácsadó lett.

Gáspár Győző a következő videójában pedig azt is bemutatta, hogy milyen gyönyörűséges állatot fogadott örökbe Orbán Viktor: 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.