Piszkos dolgok derültek ki a Facebook volt vezetőjéről

Meta
PUBLIKÁLÁS: 2025. március 11. 12:45
A könyv szerint Mark Zuckerberg is megváltozott az évek során, már csak egy dolog érdekli.

Egy újonnan megjelent könyv meghökkentő állításokat tesz Sheryl Sandbergről, a Facebook korábbi vezetőjéről. Sarah Wynn-Williams, a vállalat egykori alkalmazottja „Careless People” című memoárjában arról számol be, hogy Sandberg egy európai utazás során 13 ezer dollárt költött fehérneműre magának és fiatal asszisztensének. 

Facebook
A Facebook visszautasította a könyv állításait Fotó: AFP

A könyv szerint a két nő hosszú autóutakon egymás ölében aludt és simogatta egymás haját, majd a hazafelé tartó magánrepülőgépen Sandberg azt javasolta asszisztensének, hogy csatlakozzon hozzá az egyetlen ágyban, ami a fedélzeten volt - írja a New York Post.

Wynn-Williams könyve nemcsak Sandbergről, hanem más vezetőkről is kemény kritikát fogalmaz meg. Joel Kaplan, a Facebook politikai vezetője állítólag kellemetlen megjegyzéseket tett rá egy munkahelyi eseményen, sőt, még akkor is követelte a munkavégzést, amikor a nő életveszélyes szülési komplikációkból lábadozott. A Facebook belső vizsgálata azonban tisztázta őt a vádak alól.

A könyv szerint Mark Zuckerberg is megváltozott az évek során, és inkább a politikai befolyás és a nyilvános imázs érdekelte, mint a technológiai innováció. Egy alkalommal állítólag azt kérte, hogy Indonéziában egymillió fős tömeg fogadja őt, máskor pedig az Egyesült Államok egyik legellentmondásosabb elnökét, Andrew Jacksont méltatta.

A Meta visszautasította a könyv állításait, és közölte, hogy Wynn-Williams évekkel ezelőtt gyenge teljesítménye miatt távozott, azóta pedig fizetett aktivistaként dolgozik a Facebook ellen. A vállalat szerint a memoár csupán lejárató kampány része.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.