Végre helyére kerülnek a dolgok Szegedi Erika szerint. Az égiek most minden segítséget megadnak, hogy az emberek rendezni tudják anyagi helyzetüket. A Hold-Antares hétvégi együttállásának energiái pozitív változások sorát indították.
Rohamosan hosszabbodnak a nappalok. A csillagok energiáikkal nagyban befolyásolják az emberek életét. Ezenfelül nagy ezoterikus jelentőséggel is bírnak a főboszorkány szerint, hiszen a csillagok a kapocs a földi lét és az égiek között. A mostani együttállás pedig kimondottan jó hatással lesz az emberek életére, kapcsolataira és az anyagi helyzetükre is.
Hinni kell, hiszen a jövő formálható és megváltoztatható. A következő időszakban ehhez az égiektől minden segítséget meg fogsz kapni, ezért merd megfogalmazni a vágyaid. Ez azonban önmagában még kevés, mert te is kellesz hozzá. Merj lépni és merj változtatni, és meglátod minden vágyad valóra válik.
-mondja a biztató szavakat Szegedi Erika Európa főboszorkánya, aki úgy gondolja, hogy most azokat az embereket karolja fel az Univerzum, akik tisztába vannak a céljaikkal.
Mindenki számára jó időszak veszi kezdetét, ezért érdemes élni a kínálkozó lehetőségekkel.
A következő időszakban a munka és a pénzügyek tekintetében az Oroszlánok, a Vízöntők, a Halak lesznek a legsikeresebbek, de a többi csillagjegy szülötteit is segíteni fogják az égiek.
Tavaly még csak az alagút végét láttuk, most azonban kiértünk a fényre, és ezt ki is kell használni. Mindenkit arra bíztatok, hogy lépjen, mert az itt és a most a változtatás fegyvere.
– biztatja az embereket Szegedi Erika, aki szerint vissza nem térő lehetőségek hada kínálkozik a következő néhány hétben.
Vízöntő
Bátran vágjon bele az újba, mert a kezdeményezését a szerencse fogja végig kísérni.
Halak
Régóta halogatja a munkahelyváltást, mert fél az újtól. Ha valóban komolyan gondolja, akkor most lépjen.
Kos
Hagyja maga mögött a múltat és tűzzön ki új célokat, mert azokat tudja csak sikerre vinni.
Bika
Türelmetlen, mert úgy érzi, hogy összeesküdtek ön ellen a dolgok. Amíg nem tanulja meg a leckét, addig nem is fog elmozdulni a holtpontról.
Ikrek
Régóta várja a pillanatot, mikor a karrierje elkezd felfelé ívelni. Ez most jött el, és nagyszerű lehetőségek várnak önre a jövőben.
Rák
Az elmúlt évei az anyagi nehézségekről szóltak. Szerencsére ennek vége,és el tud tud indulni a változtatás útján.
Oroszlán
Már egy ideje tenyerén hordozza a sors, és ez a jövőben sem lesz máshogy. Bármihez nyúl, az arannyá változik.
Mérleg
Végre elérkezett az ő ideje is és maga mögött tudja hagyni a megpróbáltatásokkal teli múltat. Nagyon fontos, hogy legyenek céljai, mert csak akkor fogják felkarolni az égiek.
Skorpió
Az elmúlt évben fürdőzött a sikerekben. Nagyon fontos, hogy ne bízza el magát, így még sikerekre is számíthat.
Nyilas
Hajlamos belekeverni az érzelmeit a munkájába, de most meg kell tanulnia ketté választani. Ha a jövőben is a szívére hallgat, akkor el fog vérezni az ön előtt álló feladatokon.
Szűz
Amennyiben még mindig a munkahely váltáson töri a fejét, akkor ne tétovázzon sokat, mert elszalasztja a nagyszerű lehetőségeket.
Bak
Sajnos az ő élete most sem a pozitív változásokról fog szólni. Legyen türelmes és kitartó, és meglátja, hogy elérkezik az ön ideje is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.