Orbán Viktor a nyugat elhibázott politikájáról és az új politikai erő szükségességéről beszélt

Patrióták
PUBLIKÁLÁS: 2024. december 19. 14:16
A Patrióták arra a politikára adnak választ, hogy a liberálisok gyakran figyelmen kívül helyezik az emberek igényeit és szükségleteit egyaránt.

Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy szerinte a nyugati világban egyértelműen két, egymással szemben álló politikai és szellemi irányzat, két eltérő program küzd egymással. Az egyiket progresszív liberálisnak, a másikat pedig hazafinak, a patrióták irányzatának nevezte - írja a Magyar Nemzet.

Én személyesen is tanúja voltam ennek a küzdelemnek 

– hangsúlyozta.

 A jelenlegi helyzetről azt mondta, hogy Európában, a nyugati világ belső konfliktusában a liberálisok veszítenek, a hazafias erők pedig győznek.

A legnagyobb győzelem ebből a szempontból kétségkívül Donald Trump amerikai elnök megválasztása

 – magyarázta.

Orbán Viktor véleménye szerint a hazafias erőknek a liberálisok felett aratott győzelme lehetőséget teremt arra, hogy a nyugati világ újra megerősödjön, és meghatározza a helyét a radikálisan változó világrendben.

De tudnunk kell – tette hozzá –, hogy a végén a két folyamat ugyan összetalálkozik, de valójában két teljesen különböző természetű dologról van szó.

Nyugat-Európa helyzetét illetően úgy fogalmazott, hogy a liberálisok utolsó hídfőállása, ahová visszaszorultak, Brüsszel. 

Ez Mordor vidéke, a sötét nagyúr ide vette be magát. Már csak itt vannak liberálisok.

Orbán Viktor szerint, ha a Nyugat sürgősen nem hajt végre versenyképességi változásokat, akkor a világgazdaság összteljesítményén belül az európai, a nyugat-európai országok teljesítménye tovább fog csökkenni, és ezek az országok eljelentéktelenednek. 

Az amerikai republikánusok győzelmével a migrációs politikának vége van. Tehát a migrációpárti politika halott a nyugati világban. A genderpolitika halott, és remélem, hogy a háborúpárti politikának is meg vannak számlálva a napjai

 – jelentette ki. 

Orbán Viktor elmondta, hogy az Európai Parlamentben a legutóbbi választások eredményeképpen egyértelműen változáspárti többség alakult, és becslése szerint a 27 tagállamból 17-ben olyan politikai erők győztek, amelyek változást akartak, ideértve a Néppártot is.

Egyre több a szövetséges Európa rendbetételében, változhat a Nyugat

Mateusz Morawiecki, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) új elnökjelöltje egy friss interjúban kijelentette, hogy az ECR nagyobb súlyt kíván biztosítani a tagállamoknak az Európai Unióban, és készen áll a Patrióták Európáért pártcsaláddal való együttműködésre. Morawiecki hangsúlyozta, hogy Giorgia Meloni munkáját kívánja folytatni az ECR élén, aki szilárd alapokra helyezte a pártszövetséget. 

Úgy véli, Európa versenyképességét és identitását folyamatosan veszíti, és az ECR az ő vezetésével új, ambiciózus politikát fog folytatni.

Az ECR elnökjelöltje az erőteljes nemzetállami szuverenitás szorgalmazását jelölte meg legfontosabb célként, elutasítva az EU további centralizációját.

Az uniónak szabad nemzetek közösségének kell maradnia a nagy bürokrácia helyett

 – hangsúlyozta.

Morawiecki kiemelte, kiváló kapcsolatban áll Orbán Viktorral és Santiago Abascallal is. 

A józan észt képviselő Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel való azonosságtudatot is megerősítette, és az Európa és az USA közötti szoros együttműködést szorgalmazta. 

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója a Patrióták Európáért pártcsalád felemelkedését és Donald Trump amerikai elnökválasztási győzelmének lehetőségét történelmi fordulópontnak nevezte. 

Véleménye szerint ez az esély megmenti a Nyugat lelkét, amennyiben sikerül kihasználni a lehetőséget. 

Bírálta az Európai Uniót, ami szerinte a béke helyett háborús uszítást folytat, figyelmen kívül hagyva a béke iránti magyar törekvéseket. 

Szánthó szerint a baloldal frusztrációja a hazafias erők felemelkedéséből fakad, akik a bevándorlás és a háború ellen küzdenek. Az európai liberális elitben is növekszik a félelem, miután a woke-izmus elveszítette amerikai támogatását. 

A főigazgató a hazafias erők nemzetközi egységének megerősítését és a progresszív ideológia elleni fellépést szorgalmazta. 

Ha rajtunk múlna, nem lenne bevándorlás, nem lenne háború

– hangsúlyozta. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.