Orbán Viktor 27 óra alatt járta meg a Budapest-Florida-Budapest útvonalat. A miniszterelnök és delegációja gépe hétfőn hajnali háromkor szállt fel Ferihegyről és kedden délelőtt már vissza is érkezett a budapesti kifutópályára. A hírek szerint a kormányfő a 20 órás repülőutat, valamint a télből nyárba, majd megint a télbe való átállást rengeteg kávéval próbálta átvészelni.
Orbán Viktor Floridában három órán keresztül folytatott megbeszélést Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel, akivel egyébként idén már harmadszor találkozott személyesen. A magyar miniszterelnök Trump floridai birtokán találkozott a világ leggazdagabb emberével, Elon Muskkal is, és annak legkisebb fiával, a négyéves X Æ A-Xii-vel. A hiba nem az ön készülékében van, Elon Musk és kedvese valóban így nevezték el a fiukat, a név rendes kiejtéséről azonban szinte senkinek sincs fogalma. A legtöbben csak "X"-nek szólítják a fiút.
A kisfiú egyébként édesapja nyakában ülve fogadta az Orbán Viktor vezette magyar delegáció tagjait. Musktól egyáltalán nem idegen, hogy elviszi a kisfiát hivatalos eseményekre, sőt már tanácsokat is ad az apjának, ahogy az alábbi videóban látszik.
Ebben arra kérte a fia Muskot, hogy mentse meg Amerikát és segítsen az újonnan megválasztott Trumpnak.
A kisfiú 2020 májusában jött a világra Musk és exbarátnője, Grimes közös gyermekeként. Az egész világ ledöbbent, amikor kiderült, hogy X Æ A-12 lett a gyermek neve, később a 12-es számot római számokkal kellett helyettesíteniük a szülőknek az amerikai törvények miatt. Az X Æ nevet a gyermek anyja találta ki, amit egyébként Ex Esnek kell ejteni, míg az A-12 már Musk ötlete volt, ami a 12 arkangyalra utal.
Elon Musk a legfontosabb találkozóira is előszeretettel viszi magával legkisebb fiát, és a gyermek rendszeresen édesapja nyakában ül. Az amerikai lapok szerint a világ legvagyonosabb embere ezzel demonstrálja, hogy mennyire fontosnak tartja az illegális bevándorlás helyett a gyermekvállalást. Ezen kívül pedig támaszt nyújt Elon Musknak a mindennapi nehézségek elviselésében.
Elon Musk nemcsak a pénzt halmozza, hanem a gyermekei számát is. Egy 2024-es interjúban úgy fogalmazott, hogy bárkit szívesen anyává tesz, aki csak kéri tőle. A sokak által csak Vasembernek hívott Musk magánélete meglehetősen kacifántos. Még egyetemi évei alatt ismerkedett meg Justine Wilson kanadai származású fantasy írónővel, akitől öt fia van (kettes és hármas ikrek). A pár 2008-ban elvált, ezt követően Elon Musk Talulah Riley angol színésznővel bonyolódott kapcsolatba (tőle nem született gyermeke). Viszonyuk viharos volt, ezt mutatja, hogy 2010-ben összeházasodtak, 2012-ben elváltak, majd 2013-ban újra összeházasodtak. A frigy nem tartott sokáig, Elon Musk 2014-ben újra elvált. Legutóbbi barátnője Grimes (Claire Boucher) kanadai zenész, énekesnő, dalszerző és producer volt, akitől X Æ A-Xii született.
Életrajzi könyvében Elon Musk azt állítja, hogy a magát transzneműnek valló fia agyát teljesen átmosták abban a kaliforniai magániskolában (Crossroads School for Arts & Sciences), ahova ő maga íratta be évi 50 ezer dollárért. A SpaceX és a Tesla alapító-vezérigazgatója úgy fogalmazott, hogy a jelenleg Vivian Jenna Wilson néven élő fiából gyakorlatilag kommunistát neveltek, és közvetetten ez vezetett a kettejük közötti szakításhoz, amit a mai napig sem tudott még feldolgozni - írja a Wall Street Journal online kiadása.
Elon Musk magát nőnek valló biológiai fia, Xavier Alexander Musk a milliárdos első házasságából született 2004-ben. Korábban megjelent sajtóhírek szerint Xavier már a nagykorúvá válása előtt eldöntötte, hogy rossz testbe született, és amint betöltötte a 18. életévét, beadta a név- és nemváltoztatási kérelmét a kaliforniai bíróságra. A fiú a kérelmét azzal indokolta, hogy nemi identitásának megfelelő nevet akar magának, illetve többé már nem él együtt és nem kíván rokoni kapcsolatban állni a biológiai apjával. A Xavier néven született gyerek a Vivian Jenna Wilson nevet vette fel, édesanyja, Justin Wilson vezetékneve után.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.