30 ezer forint helyett 300 ezret vett fel egy férfi a budapesti ATM-ből, majd megtörtént a baj

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2024. december 30. 10:51 / FRISSÍTÉS: 2024. december 30. 10:51
Vádat emelt hat férfival szemben csoportos rablás miatt.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség csoportos rablás miatt vádat emelt 6 férfival szemben, akik trükkös és erőszakos módon szereztek pénzt - közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint hat, 26 és 32 év közötti férfi elhatározta, hogy bűncselekmény útján szerez pénzt. Hárman közülük március 23-án délután Erzsébetvárosban az utcán leszólítottak egy német állampolgárokbók álló baráti társaságot, kábítószert kínálva nekik.

Mivel a külföldieknél nem volt készpénz, az egyik elkövető azt javasolta, hogy a kialkudott, 30 000 forintos vételárat egy közeli ATM-automatából vegyék fel. Amikor a sértett az ATM-automatánál elkezdte a műveletet, és beütötte a PIN-kódot, az egyik vádlott megzavarta, és a 30 000 forintos összeg helyett 300 000 forint felvételét ütötte be.

A többi elkövető a közelben biztosította a helyszínt, figyelték a sértett barátait, valamint elterelték egyikük figyelmét.

A sértett látta, hogy a kiadott összeget az egyik elkövető az automatából helyette felvette és zsebre tette, így azt visszakérte, mire a pénzt megszerző vádlott a falnak lökte őt, majd társaival sietve elhagyta a helyszínt.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a hat férfit csoportosan elkövetett rablás bűntettével vádolja, ötüket mint bűnsegédet. A főügyészség négy vádlottal szemben fegyház-, kettővel szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza.

A vádlottak bűnügyi felügyeletben vannak, ügyükben az előkészítő ülés 2025 márciusában várható

 - áll a közleményben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.