„Az adományozás egy adott közösség erejét, szeretetét és összefogását is megmutatja” – Adventi élelmiszeradományt kapnak a rászorulók

Pro Filii Alapítvány
PUBLIKÁLÁS: 2024. december 06. 16:10
Nem múlhat el úgy az adventi időszak, hogy ne jusson el a Mészáros Csoport karitatív tevékenységét koordináló Pro Filii Alapítvány adventi élelmiszer-adománya azokhoz, akiknek szükségük van rá.

Az idei már az ötödik olyan egymást követő év, amikor a Pro Filii Alapítvány és a Magyar Vöröskereszt összefogásának köszönhetően összesen tízezer nélkülöző családhoz és egyedülálló, idős emberhez jut el a Mészáros Csoport adventi élelmiszer-adománya. Az ötödik évfordulóját ünneplő kezdeményezés keretében összesen több, mint 100 millió forint értékű élelmiszercsomag jut el idén is a leginkább rászorulókhoz - írja a Ripost.

A Mészáros Csoport, valamint annak karitatív tevékenységét irányító Pro Filii Alapítvány és a Magyar Vöröskereszt összefogása révén tízezer rászoruló kap idén is adventi élelmiszer-adományt. Fotó: Bánkúti Sándor

Nagycsaládokhoz, idős egyedülállókhoz is eljut az élelmiszer-adomány

Az adventi élelmiszer-adományozási program középpontjában a nélkülöző családok állnak. A Mészáros Csoport karitatív tevékenységéért felelős Pro Filii Alapítvány azonban nem feledkezett meg arról a mintegy ezer egyedülálló, idős emberről sem, akik a karácsonyi időszakban máshonnan nem számíthatnak segítségre. Nekik is jut abból a 10 ezer csomagból, amelyet a cégcsoport élelmiszeripari vállalatainak termékeiből mintegy 100 önkéntes dolgozó állított össze. Az adománycsomagokba sajt, liszt, méz, keksz, valamint többféle pulyka húsáru került.

A Mészáros Csoport önkéntes dolgozói csomagolták be azt a tízezer doboz adventi élelmiszer-adományt, amit a Magyar Vöröskereszt juttat el a rászorulókhoz. Fotó: Bánkúti Sándor

Az így összegyűlt, 50 tonnányi adományt a cégcsoport kamionjaival egyenesen a Magyar Vöröskereszt regionális központjába szállítják, hogy onnan a szervezet munkatársai juttassák el azokat a leginkább rászorulóknak. Igazi csapatmunka és példaértékű összefogás teszi így lehetővé, hogy a karácsony a nélkülözők számára is szebb lehessen.

Az adományozás nemcsak anyagi támogatást jelenthet, hanem egyúttal megmutatja egy adott közösség erejét, szeretetét és összefogását is. Boldog vagyok, hogy az alapítvány munkatársaival, valamint a cégcsoport dolgozóinak a segítségével közösen tehettünk azért, hogy az advent, illetve a karácsony a hátrányos helyzetben élők számára is örömteli időszak legyen

 – mondta dr. Várkonyi Andrea, a Pro Filii Alapítvány kuratóriumi elnöke az adománycsomagok útnak indítása előtt, Bicskén.

Dr. Várkonyi Andrea, a Pro Filii Alapítvány kuratóriumi elnöke adta át az első adventi élelmiszer-adomány csomagját Kardos Istvánnak, a Magyar Vöröskereszt főigazgatójának. Fotó: Bánkúti Sándor

Az adomány átvétele után a Magyar Vöröskereszt főigazgatója felidézte, hogy az elmúlt öt évben összesen már mintegy 500 millió forint összértékben segített rajtuk keresztül a rászorulókon a Mészáros Csoport karitatív tevékenységéért felelős Pro Filii alapítvány. Kardos István annak idején maga is önkéntesként kezdte a munkát a Magyar Vöröskereszt kötelékében, így pontosan tudja, milyen óriási segítség ez az élelmiszer-adománycsomag a rászorulóknak.

Minden olyan kezdeményezést örömmel üdvözlünk, amely segít minket a hivatásunkban, vagyis a magyar társadalom humanitárius támogatásában. Munkatársainkkal és önkénteseinkkel arra törekszünk, hogy a most átvett adományokat még szenteste előtt eljuttassuk mindazokhoz, akiknek a leginkább szükségük van a segítségre.

- ígérte.

A Magyar Vöröskereszt által felkarolt társadalmi ügyek a szervezet honlapján, valamint a 1359-es adományvonalon is támogathatók.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.