Egy lottónyeremény nem olyan, hogy megnyerjük és aztán élünk, ahogy akarunk. Sokakat kikészít a győzelem tudata és nem tudnak megbirkózni mentálisan a helyzettel. A következő nyertesek sem tudtak uralkodni életük felett Nagy-Britanniában.
Ryan volt az egyik első nyertes, aki a brit lottó 1994-es indulása után hetekkel 6,5 millió fontot nyert. Nyereményét luxusautókra, helikopterre és egy 2 millió fontos villára költötte. Később azonban lopott autókkal üzérkedett, ami miatt börtönbe került, és azt állította, hogy a jackpotja el volt átkozva.
Karl akkor vált a lottóátok áldozatává, amikor gyermekkori szerelme elhagyta őt. 1996-ban, 23 évesen 11 millió fontot nyert, és a pénzét okos befektetésekkel megduplázta. De 2020-ban elvesztette feleségét, Nicolet, akivel két közös gyermekük is van. Karlért minden barátja aggódott és úgy tűnt, hogy összetört a szíve és joggal féltették, hogy nem-e csinál valami olyat, ami visszafordíthatatlan.
Adrian és Gillian Bayford egészen hihetetlen összeget, 148 millió fontot nyert a lottón 2012-ben. Ám alig 18 hónappal később elváltak, és a nyomorúság követte őket, a pár pedig a hatalmas nyeremény kiváltotta stresszt okolta ezért -írja a The Mirror.
Adriant a 30 éves Samantha Burbidge 2017-ben hagyta el, majd Lisa Kemp pincérnő dobta. Gilliant 2020-ban elítélték, amiért megfenyegette volt szerelmét, Gavin Innest a 2017-ben véget ért kapcsolatuk alatt. A tárgyaláson kiderült, hogy a kétgyermekes anyuka szörnyű online bántalmazási kampányba kezdett és hamis vádakkal támadta a szociális munkást. A nő 2018-ban ment hozzá Brian Deanshez, akit korábban elítélték, miután több mint 13 500 fontot lopott a Tescótól egy csalás során, amelynek során hamis vásárlói visszatérítéseket hajtott végre. Gillian állítása szerint tisztában volt a férfi múltjával, de szerinte nem szabad erre kihegyezni egy kapcsolatot és tovább kell lépni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.