
Szombaton végre megtört a jég, és hosszú-hosszú hónapok várakozása után valaki végre elvitte az ötöslottó főnyereményét. Ezzel újdonsült milliárdosa lett Magyarországnak. A lottónyertes azonban még nem dőlhet hátra, ugyanis azzal, hogy eltalálta az öt kihúzott számot, még nem ért véget a feladatainak köre. Összegyűjtöttük, mi is vár most a lottónyertesre.
Idén harmadszor számolhattunk be arról, hogy telitalálatos szelvény született az ötöslottón. Ráadásul február 24-én a mostanihoz hasonló, gigászi nyeremény talált gazdára: akkor 6,5 milliárdot nyert valaki. Érdekesség, hogy a következő telitalálatra nem sokat kellett várni, ugyanis rögtön a legelső szombaton, március 2-án ismét volt egy öttalálatos. Azóta azonban csak halmozódott a nyeremény, így most szombaton, október 19-én a 3, 10, 12, 13, 33 nyerőszámokkal egész pontosan 6 613 905 020 forintot nyert valaki.
De mit kell tennie a szerencsésnek, hogy ténylegesen az övé legyen az ötöslottó főnyereménye? Nos, első és legfontosabb, hogy jelentkeznie kell, méghozzá 90 napon belül! A visszaszámlálás a sorsolás másnapján, azaz ma, október 20-án kezdődött meg. Ráadásul az sem mindegy, milyen formában teszi ezt meg: a nemzeti lottótársaság ugyanis erre egy külön nagynyertesvonalat tart fent.
300 millió forint feletti nyereményeknél ez a 06-20-933-06-30-as telefonszám, amit egyébként hétfőtől csütörtökig 8:00–16:00, pénteken: 8:00–13:00 között lehet hívni – azaz egészen biztos, hogy a lottónyertes ma még nem jelentkezett a milliárdokért.
A nyertesnek a telefonon keresztül feltesznek pár olyan kérdést, amelyet csakis a milliárdos szelvény birtokosa tudhat. Ez a beazonosítás, mely ha sikeres – azaz például nem csak tévedésből, netán telefonbetyárkodásból hívta valaki a számot –, a nyertessel megbeszélnek egy személyes találkozót, ahová magával kell vinnie a nyertes ötöslottó-szelvényt is, amelynek megvizsgálják a hitelességét. A nyertesnek Magyarországon nyitott folyószámlával kell rendelkeznie. A nagy összegű nyeremények kifizetése minden esetben banki átutalással történik. Az újdonsült lottómilliárdos ezt követően kitölteni a Szerencsejáték Zrt. az anonim nagynyertes felmérését, ha szeretné.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.