Máris Olaszliszkához hasonlítják a kiskunhalasi gyermekgázolást: Amira szülei megbánták, hogy hevesen reagáltak

Kiskunhalas
PUBLIKÁLÁS: 2024. október 28. 18:00
A hároméves Amira könnyebb sérüléseket szenvedett, és csak a megfigyelés céljából tartották bent a kórházban. A kiskunhalasi gyermekgázolás híre az egész országot megrázta, a szülők is hevesen reagáltak, de már megbánták.

Mint arról a Bors beszámolt, október 26-án, szombaton elgázolt egy autó egy hároméves kislányt, majd a gyermek rokonai ököllel estek a személygépkocsinak. Amira édesapja betörte a jármű oldalsó szélvédőjét, mert azt gondolta, hogy a kislány súlyosan megsérült. Az indulatok hamar elszabadultak, végül lecsillapodtak a kedélyek. A gyermeket kórházba szállították, ahol kiderült: Amirának nincs belső vérzése, egyetlen csontja sem tört el, és a tüdeje és az egyéb belső szervei is épek maradtak. A kiskunhalasi gyermekgázolás esetét máris az olaszliszkai lincseléshez hasonlították: 2006 október 15-én a tiszavasvári földrajztanár a két kisebbik lányával a családi autóval áthajtott a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei településen, ahol éppen átszaladt az úttesten egy kislány, majd a vizes árokba esett. Kitti rokonai – utóbb kiderült, hogy tévesen – azt gondolták, hogy a férfi elgázolta a gyermeket, ezért kirángatták a kocsiból és szó szerint agyonverték.

Kiskunhalas
kiskunhalasi gyermekgázolás
Amiea
A kiskunhalasi gyermekgázolás helyszíne Fotó: BAON

Hálásak vagyunk Istennek, hogy nem történt nagyobb baj Amirával. Már sokkal jobban érzi magát, remélem, hamarosan haza is vihetjük

 – mondta lapunknak hétfőn a kislány édesanyja. Alexandra hozzátette: a családdal olvasták a hírrel kapcsolatos hozzászólásokat, melyek nagy részét sértőnek érzik.

– Főleg a rasszista megjegyzések a fájóak. Őszintén megmondom, az olaszliszkai esetről korábban nem hallottam, de a kommentek alapján utánanéztem, mi történt ott. Egy biztos: nem akartuk bántani a sofőrt, a párom pedig bocsánatot is kért tőle a rongálásért – magyarázta Alexandra, akit felháborít az emberek előítéletessége.

Kiskunhalas
kiskunhalasi gyermekgázolás
Amiea
Amirát megfigyelésre tartották bent a kórházban  Fotó: Olvasói

A mindketten becsületesen dolgozunk. Én a hulladékválogatóban, a férjem pedig Norvégiában helyezkedett el festőként. Sokat van kint, hogy nekünk mindenünk meglegyen

 – szögezte le a családanya.

Kiskunhalasi gyermekgázolás: az autós nem hajtott gyorsan

A család egyébként Amira, és ikertestvére, Viktor születésnapi zsúrját tartotta a tiszti klubban, amikor a kislány Alexandra szerint megláthatott egy kismacskát, és az állat után szaladt. 

A gázolást a sofőr megpróbálta elkerülni, de nem járt sikerrel. Alexandra kijelentette: nem neheztelnek a jármű vezetőjére.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.