Botrány a kórházban: egy évig kereste eltűntként a családja a fiatal nőt, mire kiderült, végig a hullaházban volt

kórház
PUBLIKÁLÁS: 2024. augusztus 24. 21:00
A kórház azt mondta a családnak, a nő csak kisétált tőlük. Közben meghalt.

Kitört a botrány egy kaliforniai kórházban, ahol tavaly áprilisban kezeltek egy nőt, akit a családja egy évig eltűntként keresett - majd kiderült, hogy igazából a kórházba való felvétele után pár nappal meghalt.

Fotó: Facebook

Az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő Jessie Peterson édesanyja és két nővére azt mondta, hogy a kórházi személyzet azt mondta nekik, hogy „orvosi tanács nélkül” távozott, miután kezelést kapott egy cukorbetegség miatt. A 31 éves Peterson családja szerint rendszeresen járt a Carmichael-i Mercy San Juan Medical Centerbe cukorbetegséggel összefüggő szövődmények miatt.

Két nappal azután, hogy 2023. április 6-án bekerült, Peterson felhívta anyját, Ginger Congit, hogy jöjjön érte - derült ki egy mostani vizsgálatból. De a halotti anyakönyvi kivonatból kiderült, hogy szívleállás következtében meghalt, kevesebb mint két órával azután, hogy felhívta anyját.

A vizsgálat kiderítette, hogy a 31 éves nő holttestét több, mint egy évig a hullaházban felejtették. A család ezért 15 millió dollárra perelte a Dignity Health kórházi üzemeltetőket.

„Jessie családját nem értesítették Jessie haláláról, annak ellenére, hogy a kórház és Jessie családja között korábban kiterjedt kapcsolat volt” – áll a keresetben. – Jessie-t a "Piros 22 A" számú polcra tették, és elfelejtették.

Mivel a család azt hitte, Jessie eltűnt, hónapokig mindent megtettek, hogy megtalálják. A barátokkal és szomszédokkal keresőcsapatokat hoztak létre, szórólapoztak, bejelentést tettek a rendőrségen. Peterson nővére, Angie Rubino még a kórház környékén élő hajléktalanokkal is beszélt. 

Minden megváltozott 2024. április 12-én, több mint egy évvel Peterson feltételezett eltűnése után. Ekkor állítólag a Sacramento megyei seriff hivatalának képviselője felhívta Congit, és közölte vele, hogy a lányát holtan találták a kórház hűtőkamrájában.

Peterson holttestét néhány nappal a hátborzongató felfedezés után átadták családjának, de a maradványai „annyira lebomlottak, hogy nem volt kivitelezhető a nyitott koporsós temetés” – áll a keresetben.

A kórház a mai napig nem kért elnézést a családtól.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.