Hatalmas robbanás rázta meg ma kora délután Dunakeszi egyik panelházát. Információink szerint a tízemeletes háztömb egyik ötödik emeleti lakásában keletkezett a detonáció, ami szinte az egész tömböt megrázta. A robbanás után tűz is keletkezett, ami nemcsak az érintett lakásra, hanem másik otthonra is átterjedt.
A tűzoltók azonnal a helyszínre siettek, elárulták: nemcsak az ötödiken, de a negyediken és a hatodikon is pusztított a tűz.
Tűz keletkezett egy tízemeletes társasházban Dunakeszin, a Barátság útján. Erkélyek égtek a negyedik, az ötödik és a hatodik emeleten. Egy negyedik emeleti lakás egyik helyiségét is érintették a lángok, amelyeket eloltottak a fővárosi hivatásos tűzoltók
- közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Úgy tudjuk, hogy az alsó szomszéd otthon sem volt a történtek idején, az ott élő lakók ugyanis éppen nyaralni mentek.
Szörnyű lehet nekik, hogy ez történt, amikor itthon sem voltak. De egyben szerencse is, mert úgy tudjuk, hogy az ő lakásukra terjedt át a tűz, így lehetséges, hogy bajuk esett volna, ha éppen otthon vannak
- mondta egy helyi férfi.
Információink szerint a tűzoltók mellett a mentők is a helyszínre siettek, ugyanis az érintett lakásban egy idős asszony testét találták meg. Életét azonban már nem tudták megmenteni, a nyugdíjas olyan súlyosa megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.
Információink szerint az asszony a lakás tulajdonosa volt, és egyedül élt a lakásban.
Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a robbanást, a történtek körülményeit vélhetően szakértők bevonásával vizsgálják majd meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.