Az európai sorkatonaság bevezetése fenyeget

bevezetés
PUBLIKÁLÁS: 2024. június 04. 13:48 / FRISSÍTÉS: 2024. június 04. 13:49
A kötelező európai sorkatonai szolgálat bevezetésére régóta léteznek tervek, melynek a háborúpárti politikusok nyilatkozatai Manfred Weber vezetésével ágyaznak meg. Az őrült ötletnek egyre több pártolója akad, a fiatalokat akaratuk ellenére is sorkatonaságra kényszerítenék, melyet hol a védelmi képességek javításával, hol pedig az egységes Európa-tudat erősítésével magyaráznának, de az igazi ok a háborúzni kívánó Nyugat egyre fokozódó utánpótlásigénye lehet.

A háborús pszichózisban szenvedő európai példa ragadós, Németországban Boris Pistorius már többször is a 2011-ben felfüggesztett katonai szolgálat visszaállítása mellett érvelt. A védelmi miniszter május 27-én bemutatta a terveit pártja elnökségének. Ezek azonban valószínűleg nem kizárólag az önkéntes szolgálatra épülnek, mint ahogyan arról az első hírek szóltak, írta a Kreiszeitung.

A cseh hadsereg katonáit láthatják a cseh, norvég és német katonák „Wettin Sword 2024“ (Wettin Sword 2024) nemzetközi hadgyakorlatán a kelet-németországi Gardelegen melletti „Schnoeggersburg“ katonai kiképzővárosban 2024. április 8-án. Fotó: Ronny Hartmann Forrás: AFP

Boris Pistorius szerint ugyanis: „Kötelező szolgálat nélkül nem fog működni.”

A védelmi miniszter a Zeit Online-nak elmondta, hogy középtávon egy rendeletnek lehetővé kellene tennie, hogy a fiatalokat akaratuk ellenére is szolgálatra kényszerítsék.

Ami Németországban megjelenik, az később uniós szinten is meg fog jelenni.

– mutatott rá a napokban a szakértő.

A német gyakorlat az előbb-utóbb európai gyakorlat lesz, és ez az, ami miatt veszélyes ez a német kezdeményezés, hangsúlyozta Kiszelly Zoltán.

A német politikai és közéleti teret hónapok óta uralja a kötelező sorkatonaság terve

A mutyis Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke azzal az őrült ötlettel állt elő, hogy az Európai Unió állítson fel közös kötelező sorkatonai szolgálatot. Ezt a Weber-tervként elhíresült javaslatot már az újonnan felálló EP-ben fogják megvitatni, hacsak nem sikerül kiszorítani a háborúpárti, az orosz–ukrán háború eszkalációjában érdekelt képviselőket. A V4NA azt írta, a júniusi európai parlamenti választás után felálló testület az elsők között igyekszik majd megvitatni ennek lehetőségeit, ezért sorsdöntőnek bizonyulhat a voksolás.

Az Origónak ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász korábban rámutatott, az uniós szerződések értelmében a nemzeti biztonság védelme a tagállamok hatáskörébe tartozik. Ifj. Lomnici Zoltán szerint a kötelező sorkatonaság bevezetése közvetlenül érinti a nemzeti biztonságot, ezért ez a tagállamok hatáskörébe tartozik, és nem az EU hatáskörébe.

Manfred Weber, a jobbközép Európai Néppárt (EPP) elnöke sajtótájékoztatót tart a Finnország és Oroszország közötti Vaalimaa határellenőrző pont közelében a finnországi Virolahtiban 2024. május 22-én (Fotó: AFP/Jussi Nukari)

A Junge Union (a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Bajor Keresztényszociális Unió (CSU) ifjúsági szervezete) dokumentuma arról ír, hogy 

a nemzetközi konfliktusok növekedése szükségessé teszi egy erős európai védelmi unió létrehozását, amely a NATO-val együtt és annak keretein belül garantálja a békét és a védelmet Európában. Ez az intézmény egyesítené a katonai kompetenciákat egy egységes európai biztonsági és védelmi rendszer keretében és tovább ösztönözné a nemzeti hadseregek közötti cserét.

 

Ez a közös európai sorkatonaság és ez tulajdonképpen Weber terve, amely fű alatt és kommunikációs szinten már egyre több támogatót nyert meg Európa-szerte. 

A Bundeswehr Journal beszámolójából kiderül az is, hogy Ursula von der Leyen is részt vett a 2017-es tanácskozáson.

Fotó: (Fotó: Bundeswehr Journal)

Több országban már visszaállították a sorkatonaságot, de a háborúpárti nyugati politikusok arra hivatkozhatnak később, hogy már szó volt róla korábban is, ennek tudatában szavaztak az uniós polgárok, ezt mondhatja június 9-e után Manfred Weber is. 

A tét tehát valóban nem kisebb, mint a háború vagy a béke!

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.