A botrány abból lett, hogy a testőrei törvénytelenül, önkényesen lezárták a Debrecenbe tartó Intercity egyik vasúti kocsiját, hogy „Magyar úr” – ahogy ők nevezik – zavartalanul utazhasson. A 444 írta meg, hogy a testőrök a büfékocsiba tartó vagy helyüket kereső utasokat vegzálták és mozgásukban korlátozták.
Eközben Magyar Péter testőrkommandójának nagyobb része BMW X6-osokkal, Mercedes buszokkal karavánt alkotva az autópályán ment Debrecenbe. Mire a vonat megérkezett, már kiosztották egymás között a „szolgálati” csúcstechnikát, felszerelkeztek a fülhallgatókkal és adóvevőkkel. A Metropol fotóin jól látszanak a részletek.
A Metropol által megkérdezett szakértők a testőrkommandó tagjai között felismertek több, a pesti éjszakából és az alvilágból jól ismert „nehézsúlyú személybiztosítót”.
Közben begördült „Magyar úr” Mercedese is…
A testőrök eligazítását Kiss Zoltán Imre, a Jobbikból átirányított „szakértő”, Magyar Péter „kommunikációs igazgatója” tartotta.
Kiss Zoltán Imre a kép bal szélén, napszemüvegben, az egyik BMW X6-os takarásában. A pesti éjszaka kigyúrt bodyguard-jai engedelmesen hallgatták.
Magyar Péter innen kezdve egy lépést sem mert tenni bedrótozott testőrök nélkül.
Volt egy másik szintje is a testőrkommandónak. Itt már megvillant a csuklón egy 5-6 milliós Rolex…
Aztán a kommandó parancsnoka, Kiss Zoltán Imre – természetesen bekábelezve – jelentésre ment Magyar Péterhez. Nagy Ervin is érdeklődve hallgatta… Semmi baj, „Magyar úr” biztonságban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.