Magyar Péter fizikai erőszakkal fenyegetőzik

erőszak
PUBLIKÁLÁS: 2024. május 17. 17:07
A szavakban megbékélést hirdető Magyar Péter nyíltan megfenyegette a politikai ellenfeleit az egyik vidéki fórumán, ahol azt mondta, június 8-án a Hősök terén nem lesznek annyira békések, azt a tömeget nem lehet majd megállítani. A Tisza Párt alelnöke rendszeresen hergeli a híveit, a rendezvényeiken nemegyszer a tettlegesség határáig fokozott lincshangulat alakult ki a jelen lévő újságírók ellen. Mindez azért is veszélyes, mert Szlovákiában a Robert Fico miniszterelnök elleni merénylet elkövetőjét is a politikai ellenszenvből kialakult vak gyűlölet vezérelte - írta a Magyar Nemzet.

A magyar közéletben eddig, marginális esetektől eltekintve, nem volt jellemző a verbális vagy fizikai erőszak alkalmazása, de az utóbbi hetekben egyre inkább elszabadultak az indulatok az ellenzéki oldalon. 

Ennek a veszélyes folyamatnak a forrása Magyar Péter és az ő szimpatizáns tábora, akik már nyíltan fenyegetik a politikai ellenfeleket vagy éppen újságírókat. 

A szlovák miniszterelnök elleni gyilkossági kísérlet után a közösségi médiát elárasztották azok a kommentelők, akik a Robert Fico elleni merénylet kapcsán kívánatosnak nevezték, hogy hasonló módon bánjanak el a magyar kormányfővel is. 

A leginkább „vérgőzös” kommentelők Magyar Péter hívei között találhatók, ami annak fényében nem is meglepő, hogy az ismeretlenség homályából néhány hónapja előbukkant újdonsült politikus maga is ismert a volt feleségével, Varga Judit egykori igazságügyi miniszterrel szembeni erőszakos viselkedéséről, illetve rendszeresen fenyegetőzik az utcai fórumain és hergeli a híveit. 

A napokban Újfehértón tartott kampánygyűlést, ahol ismét előállt azzal a képtelen és többszörösen megcáfolt teóriával, hogy a titkosszolgálatok blokkolják az internetelérést a rendezvényein. Néhány perces erről szóló monológjában fokozatosan belelovalta magát a saját összeesküvés-elméletébe és a végén arra jutott, hogy a „hatalom emberei joggal rettegnek tőlük”. 

Majd fenyegetően azt mondta: „Eddig rettentő békések voltunk, de ígérem, hogyha ezt folytatják, akkor 2024. június 8-án nem leszünk annyira békések Budapesten a Hősök terén, és nem pár százan leszünk, hanem sok százezren, lehet, hogy milliónyian, és ott nem fogják tudni megállítani azt a tömeget.”

Ez a fajta nyílt fenyegetőzés és burkoltam erőszakra buzdítás nem állt távol eddig sem Magyartól, már a korábbi tüntetésein is előfordultak hasonló esetek. Emlékezetes, amikor az egyik budapesti tüntetésén a Hír TV riportét lincshangulatban vette körül a tömeg és Futó Boglárkát a rendőröknek kellett kimenteniük a kritikus helyzetből. Magyar itt és más hasonló alkalmakkor, ha meglátja a jobboldali újságírókat, televíziós stábokat, mindig bemondja a mikrofonba, hogy „megérkeztek a propagandisták”, és néhány mondattal feltüzeli a híveit, majd amikor már érzi, hogy akár fizikai erőszak is történhet, álszent módon megkéri őket, hogy ne bántsák, hagyják dolgozni a sajtó munkatársait. 

Ugyancsak emlékezetes volt, amikor a napokban Putnokon a templomból távozó helyieket, köztük a helyi polgármestert kezdte gyalázni az éppen utcafórumot tartó Magyar. A település vezetőjének egy korábbi megszólalásából kiragadott mondatot idézve kezdte provokálni Tamás Barnabást:

Remélem, újraszentelik majd ezt a templomot, szégyelljék magukat. Ki való a guillotine alá, polgármester úr? Mutasson rá, most legyen bátor! 

– kiabálta Magyar Péter. 

 

A szomszédos Szlovákiában két napja történt döbbenetes merénylet kiváltó oka szintén az a fajta határtalan és gátlástalan indulatkeltés, hergelés volt, ami a fent idézett esetek ismeretében Magyarországon is kezd elterjedni. 

Nem véletlen, hogy Magyar egyik támogatói oldalán, a Talpra Külföldön Élő Magyarok nevű Facebook-csoportban a Robert Fico elleni gyilkossági kísérlet után az egyik kommentelő – Bajusz József néven – azzal „viccelődött”, hogy már behűtötte a pezsgőt, mert azt hitte, hogy Orbán Viktort lőtték le. 

A Momentum vezető politikusai, Donáth Anna és Cseh Katalin bejegyzései alatt is hemzsegnek a merényletet helyeslő kommentek, amiket a két EP-képviselő nem moderál, nem is próbálja mérsékletre inteni a híveit. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.