Nyomtalanul tűnt el 800 millióval Andrea, a legkeresettebb magyar escort

escortlány
PUBLIKÁLÁS: 2024. május 13. 15:40
Két éve keresik Olaszországban Gál Andreát, aki azzal vádolnak, hogy mintegy 5 millió eurónak megfelelő összeget rejtett el az adóhatóság elől.

Az olasz ügyészség szerint a 42 éves magyar nő, Gál Andrea csak a bevételei után mintegy 2 millió euróval, azaz valamivel több mint 774 millió forinttal tartozik az adóhatóságnak, amihez még hozzájön a be nem fizetett áfa, ami 840 ezer euró, azaz 325 millió forint. A jelenleg is ismeretlen helyen tartózkodó escort hölgy így összesen 1,1 milliárd forintnyi összeget húzott ki az olasz állam zsebéből.

Luxus ügyfélkörnek kínált escort szolgáltatást a magyar Gál Andrea Olaszországban Fotó: Corriere di Bologna

Gál Andrea a 2010-es években keltette fel az olasz pénzügyőrség figyelmét, azután, hogy a magyar luxusprosti bíróság elé került, mert egy kuncsaftjától ellopott 100 eurót. Az esetet beismerte és ezt mondta az ügyben eljáró olasz bírónak:

Nincs szükségem ennek a csórónak a száz eurójára, hiszen bő 800 ezer euró van a bankszámlámon!

A figyelemre méltó összeg miatt az olasz adóhatóságok elkezdték figyelni a magyar nő bankszámláit. Így derült fény a be nem fizetett adókra, valamint arra, hogy a nő egy nemzetközi jogsegélykérő levélben egy San Marinó-i bankár segítségét igénybe véve a prostitúcióból származó bevételeit előbb Monte Carlóba, majd onnan Dubajba utaltatta az olasz adóhatóságok elől - írja a Corriere di Bologna.

Ügyvédje, Stefano Caroli szerint a magyar nő nem bűnös.

Védencem többször is megpróbált eleget tenni az adófizetési kötelezettségének, csakhogy ezt azért nem tudta végül megtenni, mert az olasz állam nem ismeri el a tevékenységi körét, így emiatt nem is kaphatott adószámot, aminek a hiányában az adófizetés is lehetetlenné vált.

- állítja a védő.

Az ügyész a múlt héten két év három hónap börtönbüntetést kért a magyar nőre, aki egyetlen egyszer sem jelent meg Riminiben a tárgyaláson. Jelenleg is külföldön – feltehetően Dubajban – tartózkodik.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.