Remény

„Lassan, de biztosan fel fogok épülni!” – 40 perc alatt omlott össze Bettina élete

H.N.ZS.

Létrehozva: 2024.05.26.

Módosítva: 2024.05.26.

Bettina élete alig 40 perc alatt változott meg, amikor arcának bal oldala teljesen lebénult. A fiatal lány orvostól orvosig jár, és nem adja fel a reményt, hogy egyszer újra olyan lesz, mint azelőtt.

Bettina arca 40 perc leforgása alatt bénult le, míg a 28 éves fiatal nő készülődött a tükör előtt. Miután az orvosok megvizsgálták kiderült, Bell-féle parézisben szenved, ami az arc izmait mozgató idegek károsodása miatt az arc bénulásával jár. Bettinának szerencséje is volt, meg nem is, ugyanis bár nála a betegség enyhe fokú, a szokottnál jóval lassabban gyógyul.

Bettina arcizombénulásban szenved Fotó: Olvasói

Először csak apró jelek mutatkoztak, így nem ijedtem meg. Csak akkor indultam el a háziorvoshoz, mikor inni próbáltam és nem sikerült

– emlékezik vissza Bettina, akit sztrók gyanúval azonnal kórházba szállított egy mentőegység, ám a vizsgálatokból kiderült, szerencsére nem sztrókról, hanem egy arcizombénulásról van szó.

– Nagy kő esett le a szívemről mikor kiderült, hogy nem sztrók, de nem nyugodtam meg, hiszen nagyon ijesztő volt az állapotom – magyarázza Bettina, aki azonnal gyógyszeres kezelést kapott, ám állapota nemhogy javult volna, folyamatosan romlott. Bettinát orvosa arra is felkészítette, bár a betegség jó esélyekkel gyógyítható, de nála lehet, hogy maradandó bénulásról van szó.

Hiszek benne, hogy lassan, de biztosan fel fogok épülni!

– fejezi ki reményét Bettina, aki biztos benne, hogy teste így üzent, hogy itt az ideje lazítani.

– Az elmúlt időszakban kizsigereltem a szervezetemet. 3 éve a főállásom mellett másodállásom is van, plusz egyetemre járok. Nem csoda, hogy a testem csak lassan képes a regenerálódásra – magyarázza a fiatal nő, aki már több mint egy hónapja jár fizikoterápiára, ahol elektroterápiával kezelik.

Brutális az arcom. Olyan, mintha szét lenne botoxolva. Az ismerőseimet sokkolta a látvány, az idegenek pedig furán néznek rám, nem tudják hová tenni 

– mesél megpróbáltatásairól a fiatal lány, aki a terápia miatti fájdalomtól nehezen alszik, ráadásul komoly küzdelmet jelent számára az evés és az ivás. 

Sokan a terápia hatására hetek alatt rendbe jönnek, ám Bettina eddig még csak apró változásokat vett észre magán.

– A szám sarka már megmozdult, illetve megjelent a homlokomon 1-2 apró ránc. Én már ezt is hatalmas sikernek könyvelem el – zárja Bettina, aki azért osztotta meg történetét a TikTokon, hogy példáján keresztül másoknak is segíthessen.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek