Véletlenül találkozott össze két haragos egy kaposvári bevásárlóközpontban, verekedés, majd vádemelés lett a vége. A Kaposvári Járási Ügyészség uyanis súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki előbb kigáncsolta, majd többször megütötte és megrúgta vitapartnerét egy bevásárlóközpontban.
A vád szerint egy a húszas éveiben járó férfi 2023 májusában egy kaposvári üzletközpontban véletlenül összefutott azzal a másik fiatal férfival, akivel már az előző nap összeszólalkozott az interneten. Ezután mindketten elhagyták az épületet, hogy kint „beszéljék meg” a vitájukat, ez azonban hamar dulakodásba torkollott, melynek során az ifjabb férfi több sérülést is szenvedett.
Az áldozat ezt követően a bevásárlóközpontba futott a támadója elől, a vádlott azonban ott hamar utolérte, és előbb elgáncsolta, majd a már földön fekvő férfit még több alkalommal megütötte és megrúgta a fején. A további bántalmazást pedig csak a biztonsági szolgálat munkatársainak fellépése akadályozta meg. A megtámadott ekkor nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérülést szenvedett. Ez is csak a szerencsének köszönhetően lett súlyosabb, mivel a vádlott olyan helyen bántalmazta őt, ahol könnyen szerezhetett volna komoly sérülést.
A Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta a támadóval szemben azzal, hogy a bíróság a vádlott pártfogó felügyeletét is rendelje el, egyúttal magatartási szabályként írja elő a részére, hogy tartsa távol magát az áldozattól - írja honlapján az ügyészség.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.