Nagy Márton: az infláció összeomlott és lent is maradt

Központi Statisztikai Hivatal
PUBLIKÁLÁS: 2024. április 11. 10:10
A kormány fő célja a gazdasági növekedés újraindítása

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai alapján 2024 márciusában tovább olvadt az infláció mértéke, a januári 3,8 százalékot, majd a februári 3,7 százalékot követően 3,6 százalékos szintre csökkent az infláció üteme az előző év azonos hónapjához képest. 

a20210407_jovedelem_kereset_bevetel_ber_fizetes_PT_FMH
Fotó: Pesti Tamás

A kormány hatékony intézkedéseinek köszönhetően tehát amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt az infláció, hiszen tavalyhoz képest az a hetedére rogyott össze. Az áremelkedés előző hónaphoz viszonyított alakulása gyakorlatilag az év eleje óta stagnál, a januári és februári 0,7 százalékos mértéket követően márciusban 0,8 százalékot tett ki.

Az infláció további csökkenésében a bázishatások mellett az is szerepet játszott, hogy a termelői árak zuhanásának következtében az elmúlt évekhez képest jóval enyhébbek voltak az év eleji átárazások.

A háztartási energia ára éves alapon 3,1 százalékkal csökkent, ezen belül a vezetékes gázért 6,9 százalékkal, az elektromos energiáért 3,2 százalékkal kellett kevesebbet fizetni. A tartós fogyasztási cikkek átlagosan 1,8 százalékkal kerültek kevesebbe, a használt személygépkocsik ára is jelentős, 9,3 százalékos mérséklődést mutatott.

Az élelmiszerek ára márciusban az előző évhez képest mindössze 0,7 százalékkal drágultak, ami jelentős javulás a februárban látott 2,2 százalékos szinthez képest. Ráadásul a házon kívüli étkezés kiszűrésével az élelmiszerárak 1,7 százalékos csökkenését lehetett megfigyelni márciusban. Jelentős mértékben csökkent az olyan alapvető élelmiszerek ára, mint a tej, a tojás, a sajt, a kenyér vagy a liszt.

Nagy Márton az adatok kapcsán kiemelte: 

az infláció folyamatos mérséklődésének köszönhetően tavaly szeptember óta ismét nőnek a reálbérek.

Ennek következtében megkezdődött a fogyasztói bizalom helyreállása, amely az óvatossági motívum fokozatos oldódása mellett azt eredményezi, hogy a fogyasztás, azaz a kiskereskedelmi forgalom is egyre inkább visszarendeződik. Mindez segíti a belgazdasági termelés növekedését. A kormány célja, hogy az infláció sikeres visszaszorítását követően 2024-ben újraindítsa, majd jövőre tovább emelje a gazdasági növekedést.

Ezt a hitelezés helyreállása, a beruházási aktivitás növekedése, az exportteljesítmény fenntartása és a munkaerőpiaci aktivitás további növelése mellett tehát, a bővülő fogyasztás is jelentős mértékben támogatni fogja.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.